Fotó: MTI/Kovács Attila
Ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni, az több, mint bűn, az szégyen, és a Fidesz szavazói szégyelljék magukat – fejtette ki vasárnapi, budapesti évértékelő beszédében a Demokratikus Koalíció elnöke.
2023. február 05., 18:572023. február 05., 18:57
A DK 13. tisztújító kongresszusán Gyurcsány Ferenc kijelentette, a jelenlegi kabinet a haza ellenfele, „ez a kormány törvénytelen, ez a kormány erkölcstelen, ez a kormány becstelen, ez a kormány bűnöző”. Nem ellenzéke vagyunk mi ennek a kormánynak, hanem ellenfele – mondta a politikus.
Elmondta: „rá kell mutatni azokra az emberekre, személy szerint, akik a rendszernek építő gazdái, mert nem lehet elbújni a felelősség alól. Ki kell mondani a nevüket, ti csináljátok ezt! Ki kell mondani, hogy szégyent hoztok a hazára, és ölitek, áruljátok ezt a hazát!”
Közölte, nem tehetnek úgy, mintha ez a rendszer személytelen lenne.
Aláhúzta, minden lehetséges, törvényes eszközzel fel kell lépni annak érdekében, hogy gyengítsük ezt a kormányt.
Az egyik budapesti rendezvényközpontban tartott eseményen a politikus kitért arra: több mint kétszáz évvel ezelőtt egy angol miniszterelnök arról beszélt, hogy Angliának nincsenek örök barátai és nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak. Ez rávilágít arra a dilemmára: egy országnak időnként döntenie kell, hogy bizonyos álmokhoz, értékekhez, elvekhez ragaszkodik-e, de lehet, hogy akkor fel kell adnia valamit gazdasági vagy stratégiai érdekeiből, vagy pedig azt mondja, nem fontosak az elvek és az értékek, a legfontosabb, hogy bizonyos stratégiai érdekek érvényesüljenek – folytatta gondolatmenetét a politikus.
Orbán Viktor miniszterelnök elveszítette önállóságát az orosz elnökkel szemben, valójában nem szuverén ember, hanem kiszolgálója az orosz hatalomnak – tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Ha az ország vezetője nem szuverén, akkor az ország sem szuverén, és ha az ország nem szuverén, akkor nekünk szembe kell mennünk ezzel a vezetővel – közölte.
A kormány két legfontosabb dolga, hogy vigyázzon az országra és az emberekre, de ez a kabinet ezt a két feladatát nem teljesíti – állította. Magyarország ma magányosabb, mint bármikor az elmúlt évtizedekben, a magyar emberek védtelenebbek, mint bármikor a rendszerváltozás óta. A mai kormány cserbenhagyta az országot, cserbenhagyta az embereket, ezért a DK szemben áll ezzel a kormánnyal, ezekkel a kormánypártokkal – hangsúlyozta.
Aki azt mondja, hogy az iskola, az oktatás, a tanítás ügye, a várólisták hossza, az akkumulátorgyárak telepítése nem politikai kérdés, az valójában nem legyőzni akarja a Fideszt, hanem meggyőzni.
Hangsúlyozta, hogy nem lehet egyes ügyek alapján megküzdeni a rendszerrel. Ennek a rendszernek valójában az a lényege, hogy „ellopta a hazánkat”, ezért a rendszert kell leváltani, nem pedig egyes elemeit megváltoztatni – mondta a pártelnök.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
4 hozzászólás