Fidesz: ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

Zsigmond Barna Pál, Gulyás Gergely és Hidvéghi Balázs •  Fotó: Fidesz.hu

Zsigmond Barna Pál, Gulyás Gergely és Hidvéghi Balázs

Fotó: Fidesz.hu

A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott - mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.

MTI

2017. december 17., 15:472017. december 17., 15:47

Gulyás Gergely annak kapcsán, hogy szombaton volt az egymilliomodik honosított külhoni magyar és családja állampolgársági eskütétele, azt mondta: a honosítással közjogi kapocs jött létre az elszakított nemzetrészek magyarsága és a magyar állam között. Ez a döntés jogkiterjesztést jelent, és ma már azok sem vitatják ennek helyességét, akik a 2004. december 5-i népszavazást megelőzően még kampányt folytattak a kettős állampolgárság kiterjesztése ellen. Láthatjuk, hogy semmi nem volt igaz abból, amivel akkor riogatták az embereket – tette hozzá.

korábban írtuk

Áder az egymilliomodik honosításról: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük
Áder az egymilliomodik honosításról: politikai nemzetünk egységét ünnepeljük

Politikai nemzetünk egységét ünnepeljük – hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Sándor-palotában, az egymilliomodikként honosított külhoni magyar és családja ünnepélyes állampolgársági eskütételén.

A kormánypárti politikus kijelentette: üdvözlendőnek és megőrzendőnek tartják az ügyben mára kialakult nemzeti egységet. Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy az állampolgársági törvény 2010-es módosítása tette lehetővé azt, hogy a határon túli magyarság is állampolgárságot igényeljen.

Gyakorlatilag az Országgyűlés ekkor hajtotta végre az eredménytelen, de többségi akaratát tekintve a kettős állampolgárság kiterjesztését támogató 2004-es népszavazási döntést

– mondta. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott arra is, hogy a 2011-ben elfogadott új alkotmány ennek szellemében rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyar közösségek iránt. A kormány által támogatott autonómiatörekvések kapcsán megjegyezte, hogy Magyarország olyat kér a nemzetpolitikájában a határon túl élő magyar közösségek számára, amelyet az alaptörvény az itt élő nemzetiségeknek biztosít.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, a 2014-es országgyűlési választások egy évszázad után először ismét lehetővé tették azt, hogy a Kárpát-medencében és a világon máshol élő magyarok közösen döntsenek arról, hogy milyen Országgyűlés álljon fel. „Ilyen értelemben a 2014-es választás a magyarság közös ünnepe volt, és nem lesz ez másként jövőre sem, a 2018-as választásokon” – fogalmazott.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, azt vallják, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Ugyanakkor – mint mondta – meg kell állapítani, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, volt szocialista kormányfő, aki „a baloldalon ismét vezéregyéniséggé kezd válni”, újraindította magyarellenes kampányát, a szavazati jogot támadja.

„A baloldal ezen része egyhelyben topog, és nemzeti kérdésekben még mindig képtelen arra, hogy meghaladja a régi rossz reflexeket” – fogalmazott, hozzátéve: pártja ezzel szemben az egymillió új állampolgárra erőforrásként tekint. Hidvéghi Balázs kijelentette: azért dolgoznak, hogy a 21. század a magyarok évszázada legyen a Kárpát-medencében, egy olyan évszázad, ahol a jövőt magyarok írják.

Zsigmond Barna Pál, Újpest fideszes alpolgármestere, korábbi csíkszeredai főkonzul arról beszélt, hogy az állampolgárság elsősorban érzelmi kérdés a határon túli magyaroknak.

Számukra egyfajta kárpótlást jelentetett a kettős állampolgárság a hosszú évek alatt elszenvedett sérelmekért. A külhoni magyarság, és ezen belül a székelység nem pusztán pillanatnyi érdekek mentén érdeklődött az állampolgárság iránt. Nekik az állampolgárság hosszú távon biztonságot jelent – mondta.

Kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, a jövő évi országgyűlési választások alkalmával a legvalószínűbb az, hogy két mandátumba lesz beleszólásuk a határon túli magyarságnak.
Közölte azt is, hogy a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására a Fidesz saját erőből több mint félmillió aláírást gyűjt majd össze.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását