Ferenc pápa Szent József-évet és ezzel járó teljes búcsút hirdetett meg

Ferenc pápa Szent József-évet és ezzel járó teljes búcsút hirdetett meg

Fotó: Beliczay László

Szent Józsefnek szenteli az következő egy évet Ferenc pápa a kedden közölt apostoli levél szerint. Ezzel egy időben teljes búcsút biztosít az egészségügyi vészhelyzetben, elsők között az idősek, a betegek, a szenvedők számára.

MTI

2020. december 08., 14:492020. december 08., 14:49

Ferenc pápa a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján apostoli levelet közölt, amelyet Szent Józsefnek szentelt. A pápai bejelentés szerint december 8-tól egy éven át az egyház Szent Józsefnek szenteli az esztendőt. A latinul Patris corde (Atyai szívvel) című apostoli levelet egy egyházi évforduló alkalmából közölték, ugyanis 130 éve éppen december 8-án nyilvánította Szent Józsefet az egyetemes katolikus egyház védőszentjévé IX. Pius pápa.

Ferenc pápa apostoli levelében részletesen elemzi Szent József alakját, akiről „kevés adat maradt fent, mégis központi szerepet töltött be” Jézus életében.

Idézet
A jelenlegi járványhelyzetben és válságban is életünket olyan hétköznapi és egyszerű emberek szövik át és támogatják, akik általában feledésbe merülnek, nem tűnnek fel az újságok címlapjain és a (...) show-műsorokban sem, mégis ők azok, akik történelmünk meghatározó eseményeit írják”

– hangsúlyozta a pápa. Megemlítette az orvosokat, ápolókat, az élelmiszerüzletek dolgozóit, takarítókat, idősgondozókat, fuvarozókat, a rendfenntartó erők tagjait, önkénteseket, papokat és szerzetes endek tagjait, pedagógusokat és a nagyszülőket is.

Szent Józsefhez hasonlóan mindannyian feltűnés nélkül vannak jelen a mindennapokban, diszkréten, majdnem elbújva, mégis támaszt nyújtanak a nehézségekben – írta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy ezek az emberek "megértették, hogy senki sem menekül meg egyedül (...) türelmet és reményt adnak, pánik helyett felelősségvállalást sugallanak".

Az apostoli levél Szent József atyai szerepét kíséri végig a szeretet, a gyengédség, a tisztaság, a befogadás, a munkavégzés, a "kreatív bátorság" lépcsőin, aktuális párhuzamokat állítva fel a mai egyház és a hívők, valamint a mai világban gyermeket nevelő szülők és gyermekeik között.

Ferenc pápa szerint a világnak „atyákra és nem uralkodókra van szüksége”.

Ferenc pápa apostoli levelét az úgynevezett apostoli penitencia hivatal dekrétuma kíséri, amely december 8-tól a Szent Józsefnek szentelt év egészére teljes búcsút biztosít. Ez azt jelenti, hogy az egyház a bűnökért járó büntetéseket ünnepélyes keretek között elengedi a búcsúkhoz szabott szükséges feltételek mellett – nyilatkozta Dr. Németh Norbert a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-nek.

A búcsú feltételeit a vatikáni dokumentum részletesen tartalmazza, kiemelve, hogy a jelenlegi világméretű egészségügyi vészhelyzetben a teljes búcsúban mindenek előtt az idősek, betegek, haldoklók részesülnek, valamint azok, akik indokolt okokból nem tudják elhagyni otthonaikat többek között a járványkorlátozások miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 22., péntek

Daganatos betegséggel kezelik Katalin walesi hercegnőt

Daganatos megbetegedéssel kezelik Katalin walesi hercegnőt, Vilmos brit trónörökös feleségét.

Daganatos betegséggel kezelik Katalin walesi hercegnőt
2024. március 22., péntek

Legalább negyvenen meghaltak egy moszkvai rendezvényteremnél történt lövöldözés során

Lövöldözés történt pénteken kora este egy Moszkva közelében fekvő, Crocus nevű koncerthelyszínen, legkevesebb tíz ember meghalt a támadás során, sokan megsérültek.

Legalább negyvenen meghaltak egy moszkvai rendezvényteremnél történt lövöldözés során
2024. március 22., péntek

Két év kellett ahhoz, hogy a Kreml kimondja: háborúban áll Ukrajnával

„Az ukrajnai különleges hadművelet jogi státusza nem változik, Oroszország számára azonban már de facto háború kezdődött” – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken újságíróknak.

Két év kellett ahhoz, hogy a Kreml kimondja: háborúban áll Ukrajnával
2024. március 22., péntek

Az utóbbi időszak legnagyobb légicsapás-sorozatát intézték az oroszok az ukrán energetikai rendszer ellen

Az utóbbi időszak legnagyobb szabású légicsapás-sorozatát intézte az orosz hadsereg péntekre virradóra az ukrán energetikai rendszer ellen – közölték pénteken a kijevi illetékesek.

Az utóbbi időszak legnagyobb légicsapás-sorozatát intézték az oroszok az ukrán energetikai rendszer ellen
2024. március 22., péntek

Támogathatja Szlovénia, hogy Iohannist válasszák NATO-főtitkárrá

Megtörténhet, hogy újabb ország áll be a NATO főtitkári tisztségére pályázó román államfő, Klaus Iohannis mögé: a szlovén miniszterelnök nem zárta ki, hogy országa inkább Iohannist támogassa.

Támogathatja Szlovénia, hogy Iohannist válasszák NATO-főtitkárrá
2024. március 22., péntek

Folytatódnak a gázai helyzetről szóló tárgyalások, az ENSZ tűzszünetet sürgető amerikai tervezetről készül szavazni

Bill Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója pénteken Katarban csatlakozik a gázai helyzet megoldását célzó túsztárgyalásokhoz.

Folytatódnak a gázai helyzetről szóló tárgyalások, az ENSZ tűzszünetet sürgető amerikai tervezetről készül szavazni
2024. március 22., péntek

EU-csúcs: háborús üzemmódba kapcsolnák az Európai Uniót, tovább támogatnák Ukrajnát

„Növelnünk kell védelmi felkészültségünket és háborús alapra kell helyeznünk a gazdaságokat, hogy megfeleljünk a fenyegetések jelentette kihívásoknak” – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke.

EU-csúcs: háborús üzemmódba kapcsolnák az Európai Uniót, tovább támogatnák Ukrajnát
2024. március 21., csütörtök

Lefejezős videókat és terrorfenyegetést kaptak párizsi középiskolák

Terrorfenyegetést és lefejezésekről készült felvételeket kapott legalább harminc középiskola Párizsban az intézmények digitális felületein keresztül – közölték csütörtökön francia rendőrségi források.

Lefejezős videókat és terrorfenyegetést kaptak párizsi középiskolák
2024. március 21., csütörtök

Elmondta a véleményét egymásról a NATO-főtitkári tisztségért versengő Iohannis és Rutte

Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt kijelentette, hogy a NATO jövőjével kapcsolatos elképzelése némileg eltér a katonai szövetség főtitkári tisztségére szintén pályázó Mark Ruttéétól.

Elmondta a véleményét egymásról a NATO-főtitkári tisztségért versengő Iohannis és Rutte
2024. március 21., csütörtök

Iohannis Ukrajna katonai támogatását szorgalmazza, a román szállítmányokról nem árul el részleteket

Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt bejelentette, hogy szorgalmazni fogja Ukrajna mielőbbi katonai támogatását.

Iohannis Ukrajna katonai támogatását szorgalmazza, a román szállítmányokról nem árul el részleteket