Fotó: Vatican News
Ferenc pápa náthás, de nem mondta le programjait – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő, miután az egyházfő hétfő reggel azt mondta, hogy nem érzi jól magát.
2023. november 06., 15:072023. november 06., 15:07
Ferenc pápa nem olvasta fel beszédét az európai rabbik delegációjával tartott találkozón. Ezt azzal magyarázta, hogy nincs jól.
A Vatikán megerősítette, hogy Ferenc pápa hétfői programjai az előzetes ütemezés szerint zajlanak. Semmit nem mond le. A pápa a tervek szerint délután
A 86 éves Ferenc pápa november elsején a RAI olasz közmédiának adott televíziós interjúban jónak nevezte egészségi állapotát. Hangoztatta, hogy műtétei ellenére mindent ehet, és a térdfájása is csökkent. A pápa utoljára idén nyáron, júniusban szorult belgyógyászati műtétre. Hasi sérvvel operálták meg.
Minden nap telefonon beszél a Gázában található katolikus plébániával, ahol több mint ötszázan találtak menedékre – mondta el Ferenc pápa első tévéhíradós interjújában, amelyet a RAI olasz közmédia sugárzott szerda este.
Minden országnak a lehetőségekhez mérten biztosítania kellene a migránsok rendezett beutazási lehetőségét – mondta Ferenc pápa szombaton a dél-franciaországi Marseille-ben.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)