Ferenc pápa először nevezett ki nőt egy vatikáni hivatal élére

Az idén 60 éves Simona Brambilla élete egy részében ápolónőként dolgozott

Az idén 60 éves Simona Brambilla élete egy részében ápolónőként dolgozott

Fotó: Vaticannews.va

Ferenc pápa Simona Brambilla olasz nővért nevezte ki egy vatikáni hivatal vezetőjévé, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusává – közölte a Vatikán hétfőn. A pápa kinevezte Washington új egyházi vezetőjét is.

MTI

2025. január 07., 12:582025. január 07., 12:58

Ez az első alkalom, hogy nővér kerül egy dikasztérium élére.

A hivatalnak egy másik vezetője is van, Angel Fernandez Artime bíboros, akit a pápa a dikasztérium úgynevezett pro-prefektusának, vagyis prefektus helyettesének nevezett ki. A bíboros a szalézi rend nyugalmazott nagyrektora.

Az idén 60 éves Simona Brambilla élete egy részében ápolónőként dolgozott, majd 1988-ban belépett egy olasz missziós nővéri rendbe, és Mozambikban is szolgálatot teljesített.

2002 és 2006 között a római Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézetében tanított. 2023-tól a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma titkára volt.

A Vatican News hírportál adatai szerint Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta a korábbi 19,2 százalékról 23,4 százalékra nőtt a Vatikán Államban dolgozó nők aránya.

A pápa lehetővé tette, hogy világiak, közöttük nők is olyan tisztségeket töltsenek be, amelyek korábban kizárólag bíborosok és érsekek kiváltságának számítottak.

A Vatikáni Múzeum élére 2016-ban került először női igazgató, Barbara Jatta személyében, aki azóta is vezeti a világ egyik leglátogatottabb gyűjteményét, 2022-ben pedig a pápai állam adminisztrációs központjaként ismert Kormányzóság főtitkári tisztségét kapta meg Raffaella Petrini nővér.

Ferenc pápa a Washington egyházmegye élére Robert McElroy bíborost nevezte ki. A pápa január 10-én fogadja a leköszönő Joe Biden elnököt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 18., kedd

Zelenszkij mentesül a harctéri döntésekért a felelősség alól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mint a fegyveres erők legfőbb parancsnoka és a hadsereg vezetői mentességet élveznek a harctéren hozott döntéseket illetően.

Zelenszkij mentesül a harctéri döntésekért a felelősség alól
2025. március 18., kedd

Trump–Putyin telefonos tárgyalás: javaslatok, pozitív reakciók

A Kreml és a Fehér Ház is közleményt adott ki a keddi, Donald Trump és Vlagyimir Putyin között lezajlott telefonos tárgyaláson elhangzottakról.

Trump–Putyin telefonos tárgyalás: javaslatok, pozitív reakciók
2025. március 18., kedd

Nemzetközi vonat módosult menetrendjére figyelmeztet a CFR

Április 5–6-án módosult menetrend szerint közlekedik az IR 473-as számú Budapest–Bukarest nemzetközi vonatjárat a magyarországi vasúti infrastruktúra-építési munkálatok miatt.

Nemzetközi vonat módosult menetrendjére figyelmeztet a CFR
2025. március 18., kedd

Tetemes összeget hagyott jóvá az EU a Moldovai Köztársaság számára

Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta Moldova számára az EU-val kapcsolatos reformokat és az ország gazdasági növekedését támogató uniós eszköz legfeljebb kétmilliárd eurót kitevő támogatási keretének létrehozását – közölte az uniós tanács kedden.

Tetemes összeget hagyott jóvá az EU a Moldovai Köztársaság számára
2025. március 18., kedd

Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa

Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa abban a kedden megjelent levélben, amelyet a Corriere della Sera című olasz lapnak írt.

Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa
2025. március 18., kedd

Trump: Moszkva már elfogadta az ukrajnai békemegállapodás számos elemét

Donald Trump amerikai elnök szerint az ukrajnai békemegállapodás „számos elemében” sikerült megállapodni orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal a várva várt telefonbeszélgetésük előtt.

Trump: Moszkva már elfogadta az ukrajnai békemegállapodás számos elemét
2025. március 18., kedd

Izrael újabb terrorellenes hadműveletet indított Gázában, több mint 200 halott

Az izraeli hadsereg újabb műveleteket indított Gázában: „kiterjedt csapásokat” hajt végre az övezetben, a Hamász terrorszervezet vezette egészségügyi minisztérium pedig legalább 220 palesztin haláláról számolt be.

Izrael újabb terrorellenes hadműveletet indított Gázában, több mint 200 halott
2025. március 17., hétfő

Washington szakítsa meg a biztonsági együttműködést Romániával Georgescu eltiltása miatt – követeli két befolyásos kiadvány

Az Egyesült Államoknak meg kell szakítania a biztonsági együttműködést Romániával – véli két befolyásos konzervatív kiadvány, a The American Conservative és a The National Interest.

Washington szakítsa meg a biztonsági együttműködést Romániával Georgescu eltiltása miatt – követeli két befolyásos kiadvány
2025. március 17., hétfő

Bezárt vészkijáratot, számos szabálytalanságot fedeztek fel a macedóniai leégett diszkóban

Számos szabálytalanságot fedezett fel az ügyészség abban a diszkóban, amely vasárnap hajnalban égett le az észak-macedóniai Kocsaniban 59 ember halálát okozva – közölte Ljupcso Kocevszki államügyész.

Bezárt vészkijáratot, számos szabálytalanságot fedeztek fel a macedóniai leégett diszkóban
2025. március 17., hétfő

Lázár János a Krónikának: nem vonatkozik a külhoni magyarokra a vitatott alkotmánymódosítás

A román–magyar kettős állampolgárokat semmiképpen nem érinti a Fidesz alkotmánymódosítási javaslata, amely alapján felfüggeszthető lenne a kettős állampolgárok magyar állampolgársága – nyilatkozta a Krónikának Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Lázár János a Krónikának: nem vonatkozik a külhoni magyarokra a vitatott alkotmánymódosítás