A Svédországban élő, 37 éves iraki Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből múlt héten
Fotó: Youtube
Ferenc pápa elítélte a múlt heti stockholmi Korán-égetést, a katolikus egyházfő dühét és undorát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban az al-Ittihád című egyesült arab emírségekbeli lapnak adott interjújában hétfőn.
2023. július 03., 13:432023. július 03., 13:43
„Ahhoz, hogy tisztelni tudjuk azokat, akik hisznek benne, minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani” – mondta a katolikus egyházfő. Úgy nyilatkozott, dühös és undorodik ezektől a megnyilvánulásoktól – írta az MTI.
Stockholm központjában a Svédországban élő, 37 éves iraki Salwan Momika oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből múlt hét szerdán. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett. Momika ellen utólag „etnikai vagy nemzetiségi csoport elleni izgatás”, továbbá a tűzgyújtási tilalom megszegése miatt eljárás indult, de előzetesen a rendőrség engedélyt adott akciójára.
Míg a svéd rendőrség a közelmúltban elutasított néhány Korán-ellenes demonstráció iránti kérelmet, a bíróságok felülbírálták ezeket a döntéseket, mondván, hogy megsértették a szólásszabadságot.
Vasárnap az 57 országot magában foglaló Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a szaúd-arábiai Dzsiddában összehívott rendkívüli ülésén közös intézkedéseket sürgetett a muszlimok szent könyvének meggyalázása ellen. Ezenkívül abban is egyetértettek, hogy a vallási gyűlölet megfékezésére a nemzetközi jogszabályokat kell alkalmazni.
Közleményben ítélte el a svédországi Korán-égetést az Európai Unió, és sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen cselekményt hajtottak végre a muszlimok kiemelt ünnepén, az íd al-adha (áldozat ünnepe) napján.
Márciustól folytatódnak a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalások Svédország és Törökország között – jelentette be Ulf Kristersson svéd kormányfő az SVT svéd televíziós csatorna adásában.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)