A hívők nélküli karácsony a húsvétot idézi, amelyet az egészségügyi vészhelyzet miatt ugyanígy a teljesen üres Rómában tartottak meg
Fotó: Vatican Media
A járványkorlátozások újabb szigorítása miatt Ferenc pápa a hívők és turisták nélküli Vatikánban mutatja be a misét szenteste, valamint interneten sugározzák december 25-ei üzenetét majd az Urbi et Orbi áldást is.
2020. december 24., 09:132020. december 24., 09:13
Olaszország egészéhez hasonlóan Vatikánváros és környéke december 24-én nulla órától ismét teljesen üressé vált.
hacsak nem munkavégzés vagy más nyomós indok miatt hagyják el lakhelyüket. Ezért a Vatikán közelében élők sem sétálhatnak ki a Szent Péter térre. Templomba a lakhelyükhöz legközelebbi plébániára mehetnek el.
A Szent Péter teret nem zárták le, és a Szent Péter-bazilika is nyitott az összes többi olaszországi templomhoz hasonlóan, de csütörtök reggel kizárólag egyházi személyeket lehetett látni a Vatikánba vezető utcákon. A Szent Péter térre vezető sugárúton dolgozó újságíróktól az ellenőrzésekkel megbízott rendőrök és katonák elkérték a munkavégzést igazoló engedélyeket.
Ez lesz az első alkalom, hogy a vatikáni közvetítést jelnyelven is tolmácsolják a hallássérültek számára.
A járványkorlátozások miatt a mise a főoltárnál kezdődik, elmarad a bazilika főbejáratától hagyományosan tartott bevonulás. Szenteste a földrészeket képviselő gyerekek szoktak adományokat elhelyezni a gyermek Jézus szobrához, az idén ezt is kihagyják. Elmaradnak a különböző nemzetiségű hívőktől több nyelven mondott fohászok is.
Ferenc pápa a mise elején, amikor felcsendül a karácsonyt hírül adó ének, a latin nyelvű Kalenda, az oltárnál leveszi a leplet az addig letakart gyermek Jézus-szoborról. A mise előre közölt szövege szerint imát mondanak az egyházért és az egyház tagjaiért, a háborúk és erőszak sújtotta népekért, az utolsókért és kiközösítettekért, a háború és éhezés miatt hazájukat elhagyókért.
A karácsonyi beszéd hagyományos központi témájának a béke számít, a pápa felsorolja a világ konfliktus sújtotta övezeteit. Az idei üzenetben azonban a járványhelyzet is központi szerepet kap. A beszéd után az egyházfő Urbi er Orbi áldását adja Róma városára és a világra.
A Vatikán így akarja elkerülni, hogy bármilyen tömörülés alakuljon ki a téren. A pápa január 6-áig, vízkereszt ünnepéig, amíg a szigorú járványkorlátozások tartanak, minden beszédét interneten keresztül tartja majd meg.
A hívők nélküli karácsony a húsvétot idézi, amelyet az egészségügyi vészhelyzet miatt ugyanígy a teljesen üres Rómában tartottak meg a járvány első időszakában.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!