Fotó: Facebook/Mike Pence
Egyetlen minősített jelzésű dokumentumot találtak a nyomozók, miután átvizsgálták Mike Pence korábbi amerikai alelnök otthonát – közölte a politikus irodája pénteken. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) felváltva kutat a volt és a mostani amerikai adminisztráció vezetőinél.
2023. február 11., 10:542023. február 11., 10:54
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatása öt órán keresztül tartott az Indiana állambeli ingatlanban, a hatósági intézkedés előre egyeztetve és Mike Pence beleegyezésével történt – hangsúlyozta Donald Trump egykori alelnökének tanácsadója a Fox News Digital számára adott nyilatkozatban. Az is elhangzott, hogy Mike Pence jogi képviselője végig jelen volt a vizsgálat során, amelynek végén a minősítéssel ellátott dokumentumon kívül hatoldalnyi további nem minősített iratot vittek magukkal a hatóság emberei.
Az MTI tájékoztatása szerint a házkutatásra azt követően került sor, hogy január közepén a korábbi alelnök jogászai értesítették az állami hatóságokat, hogy az indianai házban tucatnyi, Mike Pence hivatali idejéből származó, és a Nemzeti Levéltárra (National Archives) tartozó iratot találtak.
azt mondta, ugyan nem volt tisztában azzal, hogy a dokumentumok az otthonában vannak, de azoknak nem lett volna szabad ott lenniük, amiért vállalja a teljes felelősséget.
Januárban Joe Biden otthonát, majd múlt héten nyaralóját is átvizsgálták az elnök beleegyezésével a nyomozók hivatalos iratokat keresve. Az elnök jogászai tavaly december végén jelentették be, hogy az elnök korábbi irodájának felszámolása során még november elején több hivatalos, Joe Biden alelnöki időszakából származó bizalmas dokumentumot találtak, amelyeket eljuttattak az illetékes állami szervekhez. Ezt követően
Joe Biden szerdán a PBS közszolgálati televíziónak adott interjúban azt a magyarázatot adta, hogy emberei, akik összepakolták korábbi irodáját, hibáztak, nem voltak elég alaposak a munka során. Megjegyezte, hogy az iratok egy része 1974-ből származott, és jelentéktelen papírokról van szó.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát”.
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentette: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, „biztonsági okokból” lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron – jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban.
szóljon hozzá!