Év végéig lezárható a háború forró szakasza – véli Zelenszkij, aki Trumppal is tárgyalt

Optimista. Zelenszkij szerint kellő Ukrajna nyugati támogatás mellett lv végéig véget vethet az Oroszország elleni háború forró szakaszának •  Fotó: Facebook/Володимир Зеленський

Optimista. Zelenszkij szerint kellő Ukrajna nyugati támogatás mellett lv végéig véget vethet az Oroszország elleni háború forró szakaszának

Fotó: Facebook/Володимир Зеленський

A partnerek támogatásával Ukrajna megpróbálhatja az év végéig lezárni az Oroszországgal folytatott háború forró szakaszát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjúban.

Hírösszefoglaló

2024. július 20., 11:042024. július 20., 11:04

„Hiszem, hogy ha egységesek vagyunk és követjük például a békecsúcs formátumát, akkor véget vethetünk a háború forró szakaszának. Megpróbálhatjuk ezt az év végéig megtenni” – mondta Zelenszkij a pénteki interjúban.

Bár azt mondta, hogy készül egy ilyen terv, az elnök nem árult el gyakorlati részleteket arról, hogy ez mit tartalmazhat.

Oroszországot nem hívták meg a júniusban Svájcban tartott globális békecsúcsra, de Kijev közölte, hogy egy utókonferenciára orosz képviselőt is meg akar hívni. Ukrajna azt reméli, hogy a csúcstalálkozó résztvevői által közösen kidolgozott béketervet adhat át Moszkvának.

Az orosz külügyminisztérium elutasította a második csúcstalálkozón való részvételt.

A világnak nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, és arra kell kényszerítenie, hogy fontolja meg a diplomáciai rendezést – mondta az ukrán elnök.

Idézet
Ez nem azt jelenti, hogy minden területet erőszakkal kell visszaszerezni. Úgy gondolom, hogy a diplomácia ereje segíthet”

– mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy Oroszország gyengítése a harctéren előnyösebb helyzetbe hozná Ukrajnát a tárgyalásokon.

„Az Oroszországra gyakorolt nyomással szerintem lehetséges, hogy diplomáciai rendezésben állapodjunk meg” – szögezte le.

Egy nappal a svájci csúcstalálkozó előtt Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy a béketárgyalások feltételeként Ukrajnának teljes mértékben vissza kell vonulnia négy, részben megszállt területről, amelyeket Moszkva 2022-ben illegálisan annektált. Kijev elutasította ezt a követelést.

A Kreml viszont elutasította a Zelenszkij által kidolgozott 10 pontos békeformulában szereplő legfontosabb feltételt, az orosz erők teljes kivonását.

Egyébként Zelenszkij az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetésére szabott területi korlátozások feloldását kérte Londontól pénteken.

Zelenszkij, aki részt vett és felszólalt a munkáspárti brit kormány pénteki ülésén, kijelentette:

az ukrán fegyveres erőknek nagy hatótávolságú eszközökre van szükségük, mivel ha az ukrán-orosz határövezetnél távolabbi helyszínekre – például orosz légitámaszpontokra – is csapást tudnak mérni, azzal az ukrajnai hadszíntéri pozíciókat és az ukrán városokat is meg tudják védeni az orosz bombáktól.

Az ukrán államfő, aki Sir Keir Starmer brit miniszterelnök mellett ült a kabinetasztalnál, elmondta, hogy Oroszország havonta átlagosan 3500 precíziós vezérlésű bombát vet be Ukrajna ellen. Nem lehet mindegyiket lelőni, e bombák hordozóit azonban maradéktalanul meg lehet semmisíteni – fogalmazott Zelenszkij a Downing Streeten tartott kabinetülésen.

Azt kérte, hogy a brit kormány ennek érdekében vegye rá partnereit az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetésére szabott területi korlátozások feloldására, mert Moszkvát ezzel lehet rákényszeríteni arra, hogy békés megoldásra törekedjen.

Az ukrán államfő ugyanezt a kérést fogalmazta meg az Európai Politikai Közösség (EPC) előző nap tartott angliai csúcstalálkozóján is.

Zelenszkij az Oxfordshire megyei Blenheim-kastélyban – Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnök egykori otthonában – tartott rendezvényen elmondta:

Vlagyimir Putyin orosz elnök több tízezer embert áldozott fel, de nem ért el jelentős eredményeket, és ez köszönhető a nyugati partnereknek is, akik enyhítették az általuk szállított fegyverek bevethetőségének területi korlátozásait.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy ez nem járt a háború eszkalációjával, sőt éppen ellenkezőleg, megakadályozta, hogy Putyin kiterjessze a konfliktust.

Zelenszkij az EPC-találkozón is azzal érvelt, hogy

minél kevesebb a nyugati fegyverek bevetéséhez szabott korlátozás, Oroszország annál inkább törekszik majd a békére.

John Healey brit védelmi miniszter és Jonathan Reynolds, az üzleti ügyek minisztere péntek este a brit kormány által jelentős diplomáciai események megrendezésére használt londoni Lancaster House-ban fogadta Zelenszkijt, abból az alkalomból, hogy több brit védelmi ipari óriáscég kibővített ipari szerződést írt alá Ukrajnával.

A találkozón jelen volt a UK Export Finance kormányzati exportfinanszírozási ügynökség, valamint a legnagyobb védelmi ipari vállalatok közül a BAE Systems, a Thales UK, az MBDA, a KBR és a Babcock.

Healey a rendezvényen bejelentette:

a nagy-britanniai parlamenti választások után két hete megalakult munkáspárti kormány évente 3 milliárd font értékű támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára.

Eközben Zelenszkij telefonbeszélgetést folytatott Donald Trump volt amerikai elnökkel, a Republikánus Párt elnökjelöltjével, aki jelentős eséllyel rendelkezik az idei elnökválasztás megnyerésére.

Trump a beszélgetés után úgy foalmazott, hogy pénteken „nagyon jó telefonbeszélgetést folytatott” Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A két vezető, akik között bonyolult volt a viszony, először beszélt egymással, mióta Trump elhagyta a Fehér Házat, és egy nappal azután, hogy hivatalosan is elfogadta a Republikánus Párt elnökjelöltségét. A CNN emlékeztet: Európában aggódnak amiatt, hogy milyen politikát folytatna Trump az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, ha megnyerné a novemberi elnökválasztást.

„Zelenszkij ukrán elnök úrral nagyon jó telefonbeszélgetést folytattunk a mai nap folyamán. Gratulált nekem a nagyon sikeres republikánus nemzeti konvencióhoz és ahhoz, hogy én lettem az Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje” – írta Trump a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. „Elítélte a múlt szombati szörnyű merényletet, és megjegyezte, hogy az amerikai nép ezekben az időkben az egység szellemében összefogott” – tette hozzá.

Trump így folytatta:

Idézet
Nagyra értékelem, hogy Zelenszkij elnök úr felkeresett, mert én, mint az Egyesült Államok következő elnöke, békét fogok hozni a világnak, és véget vetek a háborúnak, amely oly sok emberéletet követelt és számtalan ártatlan családot pusztított el. Mindkét fél képes lesz összefogni és olyan megállapodást kidolgozni, amely véget vet az erőszaknak, és megnyitja az utat a jólét felé.”

Az X-en közzétett, a hívást ismertető bejegyzésében

Zelenszkij azt írta, hogy gratulált Trumpnak a jelöléséhez, és elítéli a „sokkoló pennsylvaniai merényletet”.

„Erőt és teljes biztonságot kívántam neki a jövőben” – írta. „Kitértem a nemzetünk szabadságának és függetlenségének védelméhez nyújtott létfontosságú kétpárti amerikai támogatásra is” – tette hozzá.

Zelenszkij végezetül közölte: „Megállapodtunk Trump elnökkel, hogy egy személyes találkozón megbeszéljük, milyen lépésekkel lehet a békét tisztességessé és valóban tartóssá tenni”.

Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta

Trump többször is azt mondta, hogy egy nap alatt le tudná rendezni az ukrajnai háborút, de továbbra sem világos, hogy miként törekedne a békére.

A CNN múlt havi elnökjelölti vitájában Trump azt mondta, hogy Putyin feltételei a megállapodáshoz – amely magában foglalná, hogy Ukrajna átengedi a jelenleg Oroszország által megszállt négy területet – „nem elfogadhatóak”. Ugyanakkor a volt elnök és szövetségesei bírálták az amerikai katonai segélyek Kijevbe küldését.

Trumpnak és Zelenszkijnek amúgy megvan a maga története. Közel öt évvel ezelőtt Trump a 2020-as választások előtt egy telefonbeszélgetésen többször is sürgette, hogy Zelenszkij vizsgálja ki politikai riválisa, Joe Biden és fia, Hunter ukrajnai ügyleteit. Ez a Trump szavai szerint „tökéletes telefonhívás” vezetett az első vádemeléséhez.

Az európai diplomaták felkészültek Trump esetleges visszatérésére a Fehér Házba – számolt be korábban a CNN.

A szövetségesek megállapodtak, hogy a NATO koordinálja az Ukrajnának nyújtandó segélyeket, és megpróbálták biztosítani Ukrajna tartós támogatását az Oroszországgal vívott háborúban.

A múlt héten, amikor Zelenszkij az Egyesült Államokban járt, azt mondta, hogy „mindenki novemberre vár”, beleértve Putyint is. Megjegyezte: Biden és Trump „nagyon különbözőek”, de mindketten támogatják a demokráciát, ezért állította: „Szerintem Putyin mindkettőjüket utálni fogja”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Az amerikai légierő lebombázott három iráni nukleáris létesítményt, Trump óriási katonai sikerről beszél

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton – európai idő szerint vasárnap hajnalban – bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon sikeres támadást” hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen.

Az amerikai légierő lebombázott három iráni nukleáris létesítményt, Trump óriási katonai sikerről beszél
2025. június 21., szombat

Újabb iráni katonai vezetőket likvidált az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.

Újabb iráni katonai vezetőket likvidált az izraeli hadsereg
2025. június 21., szombat

Izrael újabb támadási hullámot indított Irán ellen

Izrael újabb támadási hullámot indított Iránban – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.

Izrael újabb támadási hullámot indított Irán ellen
2025. június 21., szombat

Putyin: bizonyos értelemben Ukrajna a miénk, de nem törekszünk Kijev teljes kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

Putyin: bizonyos értelemben Ukrajna a miénk, de nem törekszünk Kijev teljes kapitulációjára
2025. június 20., péntek

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie
2025. június 20., péntek

Újabb román állampolgárokat menekítettek ki a Közel-Keletről

Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.

Újabb román állampolgárokat menekítettek ki a Közel-Keletről
2025. június 20., péntek

Zelenszkij: Ukrajnának továbbra is veszteségeket kell okoznia Oroszországnak

Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.

Zelenszkij: Ukrajnának továbbra is veszteségeket kell okoznia Oroszországnak
2025. június 20., péntek

Trump két héten belül dönt az Irán elleni amerikai támadásról

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.

Trump két héten belül dönt az Irán elleni amerikai támadásról
2025. június 19., csütörtök

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar

Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel