Európai családpolitikai fordulatot szorgalmazott Orbán Viktor a demográfiai csúcson

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország a családok és a demográfia ügyének leghangosabb és legkitartóbb szószólója a nemzetközi politikában – jelentette ki Orbán Viktor az V. Budapesti Demográfiai Csúcson csütörtökön. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját, zárásként pedig arra kérte a jelenlévőket, „csináljuk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot!”

MTI

2023. szeptember 14., 18:082023. szeptember 14., 18:08

2023. szeptember 14., 18:092023. szeptember 14., 18:09

Orbán Viktor hangsúlyozta: hiába támadják a magyar kormányt a liberális világból azért, mert családbarát, konzervatív és hazafias, „ez csak megkeményít bennünket, nincs változás”. Megjegyezte, ha valaki azt hiszi, hogy sürgetéssel, és nyomásgyakorlással változást tud elérni, az nem ismeri a magyarokat. Felidézte: két év telt el az előző demográfiai csúcs óta, és közben „sok víz lefolyt a Dunán”, a világ megváltozott, a „háború árnyékában élünk”. Ugyanakkor – folytatta – jelentős és jó dolgok is történtek.

Ide sorolta és fantasztikusnak nevezte, hogy Giorgia Meloni és az olasz jobboldal megnyerte a választásokat Olaszországban.

Szerinte ez az „utolsó pillanatban” történt, már azt hitték, hogy soha többé nem lesz hazafias, családszerető és keresztény kormánya Olaszországnak. Egyetértett az olasz miniszterelnökkel abban, hogy Európa jövője a családban van, és, hogy fontos, hogy a gyermeknek anyja és apja is legyen. Külön köszöntötte Azerbajdzsán házelnökét, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagját és a bolgár elnököt is, akit úgy jellemzett, hogy ő jelenti a stabilitást Bulgáriában. Ezt fontosnak nevezte, hangsúlyozva, hogy az illegális migráció elleni küzdelemben és az energiabiztonság megvédésében csak Bulgáriával együtt lehetünk sikeresek.

Orbán Viktor azt mondta, Európát még mindig egy progresszív és liberális elit vezeti, Európa fontos kérdései – mint a kontinens demográfiai jövője – helyett mindenféle „sületlenséggel és képtelenséggel” van ez az elit elfoglalva. Elmondta, a szovjetek meg akarták fordítani egyes folyók folyási irányát, úgy gondolták, felül lehet írni a világ teremtett rendjét. Hozzátette: ez jutott eszébe, amikor két éve az Európai Parlament megszavazta, hogy a férfiak is szülhetnek gyereket. A szovjetek terve dugába dőlt és nem jósol nagy jövőt a liberálisoknak sem – mondta a kormányfő.

Képtelenségként beszélt arról is, amikor a szovjetek betiltották a karácsony szót, helyette fenyőünnepet kellett mondani.

Orbán Viktor azt mondta, ez jutott eszébe, amikor az Európai Bizottságnak arról a tervéről olvasott, hogy alkalmazottaik ne kívánjanak boldog karácsonyt, mert az nem „eléggé LMBTQ-barát” és nem semleges világnézetileg. A kormányfő kitért a Mathias Corvinus Collegium egyik elemzésére, amely azt állapította meg, hogy a felmérések iránya kizárólag a progresszív politikai elit félelmeit tükrözik, nem arról szólnak a mérések, ami komolyan foglalkoztatja az embereket. Ez a legaggasztóbb fejlemény, amely az elmúlt hetven évben nyugaton történt – hangsúlyozta. Kifejtette: az egy diktatúrában még elképzelhető, hogy a vezetőknek fogalmuk sincs a valóságos élet valóságos problémáiról. Elmondta, azt azonban elképzelhetetlennek tartotta, hogy ez megtörténjen egy nyugati demokráciában.

Orbán Viktor szerint az európai polgárokat az érdekli, hogyan tudnak családot alapítani, biztos otthont teremteni, a gyermekeiket békességben és biztonságban felnevelni, ezek pedig a demográfia kérdései, és ma mégsem ez a legfontosabb napirendi pont az európai politikában. A miniszterelnök azt mondta, ez azért van így, mert a liberálisok két lépésben, antropológiailag és stratégiai értelemben meghackelték a nyugati politikai életet, a diskurzust, a szemléletet, a gondolkodásmódot, a világ működésének értelmezési keretét. A kormányfő azt mondta, az első lépés az volt, hogy a progresszív liberálisok elterjesztették azt a nézetet, hogy az egyén a világon a legfontosabb. „Zsarnokságot látnak mindenben és mindenkiben, abban, aki egyéni vágyaikat korlátozza” – fogalmazott, úgy folytatva, a korlát arra is szolgál, hogy az fogódzót nyújtson az életben.

Elmondta, a családi együttélés korlátot is jelent, de nélküle nincs szabadság sem; a szabadsághoz legalább két ember kell, aki egyedül van, nem szabad, hanem magányos.

Közölte, a második lépés az, hogy a liberálisok félelmeket keltenek: stratégiai szintű félelmet a jövőtől. „Ahol az egyénnek nincs más támasztéka, mint önmaga, ahol a dolgoknak nincs más mércéje, mint az egyéni öröm és haszonszerzés, ott bekopogtat az irracionális félelem a jövőtől” – mondta, jelezve: ennek a napirenden tartása, felnagyítása a liberálisok célja. Szerinte a liberálisok azt várják az emberektől, hogy éljenek úgy, hogy minden cselekedetüket egy bekövetkező világvégének rendeljék alá. Orbán Viktor azt mondta, jól emlékszik, hogy Karl Marx is pontosan ezt kérte.

Orbán Viktor kijelentette: demográfiai csúcsot rendezni kötelesség a jövő, a gyermekek és a civilizáció felé is. Elmondta, hogy Magyarországon a demográfiai politika öt célt tűzött ki maga elé: a gyermekvállalás legyen előny, a kormány segítse az otthonteremtést, a családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, az egész ország működését családbaráttá kell változtatni és a jog eszközeivel is védeni kell a családokat. Hangsúlyozta: 2010 óta a gyermekes családok egy főre jutó jövedelme megduplázódott, a többgyermekeseké pedig megháromszorozódott. „Magyarországon nemcsak az öröm mértéke növekszik a gyermekek számával, hanem az emberek éves jövedelme is” – fogalmazott. Hozzátette, a családok otthonteremtési kedvezményének bevezetése óta minden ötödik család új otthonhoz jutott.

Szólt arról is: Magyarországon az édesanyákat fenyegető legnagyobb veszély, hogy egyedül kell megbirkózniuk a nehézségekkel.

Elmondta: míg korábban a gyermekeknek csupán a fele született házasságba, mára már négyből három gyermek. Ismertette, hogy a kormány bevezette a harminc év alatti édesanyák jövedelemadó-mentességét, a négygyermekeseknek pedig egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Bejelentette, hogy a kormány ezt a háromgyermekesekre is ki fogja terjeszteni. „Nem szoktuk bevallani, de valójában itt Magyarországon a nők tartják össze a családokat” – mondta, dicsérve a nők teljesítményét. A magyar családpolitika legfontosabb tanulságának azt nevezte, hogy „ha jövőt akarsz a hazádnak, akkor az édesanyákat kell támogatni”.

Szólt arról is, hogy Magyarországon az alkotmány védi a házasság intézményét, mint egy férfi és egy nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a családpolitika első szakasza lezárult, indulhat a második fázis. Hozzátette, akiket az eddigi eszközökkel el tudtak érni, azokat már megszólították, most azon gondolkodnak, azon dolgoznak, hogy miként fejlesszék tovább a családpolitikát. Kifejtette: a gyerekekért vívott csata valójában nem a zsebben, hanem a fejben dől el, még pontosabban a szívben, még pontosabban a közgondolkodásban. „Le kell váltani azt a liberális diskurzust, amely a gyermekvállalásban veszélyt, értelmetlen áldozatvállalást, a családi életben pedig az egyéni lét kiteljesedésének korlátját látja” – jelentette ki.

Megjegyezte: amikor ő felnőtt, és amikor még sok gyerek született, nem volt vita arról, hogy mi a család.

„A kedvenc rajzfilmemben azt énekelték: papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet. És ezen nem változtattak az olyan viták sem, hogy miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül” – tette hozzá. Orbán Viktor kitért arra: „nincs esélyünk arra, hogy a jelenlegi progresszív, liberális eliteket jobb belátásra bírjuk és meggyőzzük, ezért egyszerűen félre kell őket tolni”. „A posztliberális kor, amely felválthatja a jelenlegi progresszív liberális korszakot, "nem jön el magától, azt meg kell csinálni valakinek. És ki fogja azt megcsinálni, ha nem éppen mi?” – jelentette ki Orbán. Kijelentette, ehhez át kell alakítani a politikai palettát, kurzusváltásra van szükség, el kell érni, hogy családbarát konzervatív erők kerüljenek kormányra minél több európai országban.

Kiemelte, jövőre európai parlamenti választások lesznek, minden adott, hogy „egy átkaroló hadművelettel a magunk javára fordítsuk az előviszonyokat”, és közben nekünk, magyaroknak el kell végeznünk a házi feladatunkat: össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját. Beszéde végén Orbán Viktor azt kívánta a jelenlévőknek, hogy „a családbarát erők nyerjék meg otthon a választásokat, és jövő tavasszal pedig nyerjük meg együtt az európai parlamenti választást, és csináljuk meg közösen az európai családpolitikai fordulatot”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról