EU-csúcs: kihívás a migráció, hatékonyabban kell őrizni az Unió külső határait

Ébredés? Az EU-csúcson megállapították, hogy hatékonyabban kell küzdeni a migráció ellen •  Fotó: X/Charles Michel

Ébredés? Az EU-csúcson megállapították, hogy hatékonyabban kell küzdeni a migráció ellen

Fotó: X/Charles Michel

A migráció olyan európai kihívást jelent, amely európai választ igényel, amelynek része kell lennie az Európai Unió határai jobb ellenőrzésének, ahogy a hatékony visszaküldési politikák kidolgozásának – közölte a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.

MTI

2024. október 18., 14:262024. október 18., 14:26

Charles Michel az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az Európai Uniónak meg kell erősítenie kapcsolatait szövetségeseivel, és új partnerségeket kell kiépítenie a migráció származási és tranzitországaival, fel kell lépnie a szervezett bűnözéshez kapcsolódó embercsempészet ellen, és jól irányított rendszer létrehozása szükséges a migráció legális útjainak kialakítására.

Közölte, az Európai Tanács az ukrajnai háborúval kapcsolatban ismételten hangsúlyozta: támogatja az ENSZ Alapokmányának elvein alapuló átfogó, igazságos és tartós békét.

Kiemelte:

a tagállamok támogatták, hogy az EU a G7-partnerekkel együtt eleget tegyen a júniusban vállalt kötelezettségüknek, és az év végéig körülbelül 45 milliárd euró hitelgaranciát biztosítanak Ukrajna katonai, költségvetési és újjáépítési szükségleteinek támogatására.

A tagállami vezetők hangsúlyozták: mivel Ukrajna energiainfrastruktúrájának több mint fele megsemmisült, a télre való felkészülést célzó erőfeszítések sürgős figyelmet igényelnek – tájékoztatott.

Charles Michel kijelentette: az EU egésze egyetért abban, hogy a gázai helyzet katasztrofális. A tagállami vezetők támogatják Libanon egységét és önállóságát, elítélik az ENSZ libanoni ideiglenes békefenntartó missziója (UNIFIL) elleni izraeli támadásokat, Irán katonai fellépésére a régiót destabilizáló veszélyként tekintenek, és támogatják Izraelt, elismerve jogát a létezéshez, valamint azon jogát, hogy a nemzetközi jog szerint megvédje önmagát – tette hozzá.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatában elmondta: az EU Ukrajnának nyújtott folytatódó támogatása magában foglalja a katonai felszerelések szállítását, az energiatámogatást, továbbá az unió a G7-csoport ígéretének részeként egy 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsön nyújtásán dolgozik, amelyet a zárolt orosz pénzeszközökből származó bevételekből fognak fizetni.

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban elmondta: az ország hatalmas lépést tett előre a reformfeltételek megvalósítása terén, amelynek köszönhetően már több mint 12 milliárd eurót kapott az EU-tól, és várhatóan még az év vége előtt újabb részletet folyósítanak számára.

Rendkívüli aggodalmának adott hangot a közel-keleti térségben kialakult „nagyon veszélyes helyzet” miatt. Mint mondta, a tagállamok vezetői továbbra is azonnali tűzszünetre szólítottak fel Gázában és Libanonban, továbbá a Hamász iszlamista terrorszervezet által fogva tartott túszok szabadon bocsátására. Szavai szerint Jahja esz-Szinvár Hamász-vezető csütörtökön bejelentett halála minden bizonnyal jelentősen meggyengíti a terrorszervezetet.

Véleménye szerint a tartós béke a térségben csak egy stabil, erős és megreformált Palesztin Hatóság közreműködésével érhető el.

Idézet
Elfogadtunk egy 400 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot és a célunk, hogy a hatóság költségvetése 2026-ra stabilizálódjon”

– fogalmazott.

A migráció témakörében az uniós bizottság elnöke elmondta: az EU és tagállamai már a migrációs és menekültügyi paktum végrehajtásán dolgoznak.

„Mindazoknak, akiknek nincs joguk az Európai Unióban maradni, csak 20 százalékát küldik vissza a származási országukba. Ennek az aránynak javulnia kell, ezért és hamarosan egy új jogalkotási javaslatot fogunk benyújtani erre vonatkozóan” - jelentette be.

Az EU-n kívüli menekültügyi központok létrehozásával kapcsolatban Von der Leyen azt mondta, ezek kialakításában együttműködnek a Nemzetközi Migrációs Szervezettel és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával.

Németország Ukrajna iránti elkötelezettsége, valamint az illegális bevándorlás visszaszorítása mellett szállt síkra Olaf Scholz német kancellár a csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján, aki Németországot Ukrajna „legnagyobb európai támogatójának” nevezte. Figyelmeztetett azonban: nem szabad, hogy az ukrajnai háború egy Oroszország és NATO közötti háborúvá váljon.

Az izraeli-palesztin helyzettel kapcsolatban leszögezte:

a tanácsban egyetértés volt azzal kapcsolatban, hogy csak a kétállami megoldás, Izrael mellett egy palesztin állam létrehozása hozhat tartós békét a térségbe.

A csúcstalálkozót követően sajtótájékoztatót tartott Emmanuel Macron francia elnök is, aki a többi között a közel-keleti helyzetre is kitért, „kulcsfontosságúnak” nevezve Libanon szuverenitását. Hangsúlyozta azonban Irán és a Hezbollah libanoni síita milícia felelősségét is Izrael libanoni területen végrehajtott műveleteiben.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök közölte: a migráció továbbra is fontos lesz Spanyolország gazdasága, illetve öregedő népessége szempontjából. Elmondta: a csúcstalálkozón bírálta az EU területén kívül, az elutasított menedékkérők számára létesíteni tervezett, úgynevezett „visszaküldési központok” tervét. Mint mondta, „ez nemhogy nem oldja meg a problémákat, de újakat teremt”.

Kedvezően nyilatkozott viszont ezen központokról Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök, rámutatva arra, hogy

az EU migrációs politikája az utóbbi években megváltozott, „és közeledett a görög állásponthoz”.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök szintén az EU migrációs politikájának változását sürgette és a külső határvédelem fontosságát hangsúlyozta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Putyin: Ukrajna felfegyverzésével csak elhúzzák a harci tevékenységet, Washington szünetelteti a fegyverszállítást

A kijevi vezetés felfegyverzésével a nyugati országok csupán elhúzzák a harci tevékenységet Ukrajnában – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin: Ukrajna felfegyverzésével csak elhúzzák a harci tevékenységet, Washington szünetelteti a fegyverszállítást
2025. július 02., szerda

Trump: Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünetet, most a Hamászon a sor

Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünet véglegesítéséhez szükséges feltételeket – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.

Trump: Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünetet, most a Hamászon a sor
2025. július 01., kedd

Izraeli cég szállíthatja Románia számára a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket

Románia a Rafael Advanced Defence Systems-t választotta ki a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek szállítására – számolt be a Jiszráel Hajom című lap hétfőn.

Izraeli cég szállíthatja Románia számára a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket
2025. július 01., kedd

Az EU és Ukrajna kereskedelmi kapcsolatokról szóló, a mezőgazdaságot is érintő elvi megállapodásra jutott

Az EU és Ukrajna elvi megállapodásra jutott a köztük érvényben lévő társulási megállapodás kereskedelemliberalizációs rendelkezéseinek felülvizsgálatáról.

Az EU és Ukrajna kereskedelmi kapcsolatokról szóló, a mezőgazdaságot is érintő elvi megállapodásra jutott
2025. június 30., hétfő

Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgon forró rakteréből

Hét kutya – hat kölyök és egy felnőtt tacskó – került életveszélybe egy furgon zárt rakterében víz és levegő nélkül a nyári hőségben.

Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgon forró rakteréből
2025. június 29., vasárnap

Trump levélben „vámolja meg” kereskedelmi partnereit

Donald Trump amerikai elnök a kereskedelmi megállapodások megkötésére korábban szabott július 9-i határidő előtt levélben szándékozik tájékoztatni az Egyesült Államok kereskedelmi partnereit a további üzleti kapcsolatok feltételeiről.

Trump levélben „vámolja meg” kereskedelmi partnereit
2025. június 29., vasárnap

Budapest Büszkeség: szeretet, szabadság, feljelentés és ellenzéki „egyesülés” a betiltott Pride-on

A szeretetről, a szabadságról és a sokszínűségről beszéltek többek között a Budapest Büszkeség elnevezésű rendezvény szónokai szombaton, miközben a Mi Hazánk Mozgalom bejelentette, feljelenti a rendőrséget.

Budapest Büszkeség: szeretet, szabadság, feljelentés és ellenzéki „egyesülés” a betiltott Pride-on
2025. június 28., szombat

Erdő Péter aranymiséjét ünnepelték a Szent István-bazilikában

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hálaadó aranymisét mutatott be pappá szentelése 50. évfordulója alkalmából szombaton a budapesti Szent István-bazilikában. Úgy fogalmazott: továbbra is „missziós hivatásunk van” Magyarországon.

Erdő Péter aranymiséjét ünnepelték a Szent István-bazilikában
2025. június 27., péntek

Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával

Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva.

Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával
2025. június 27., péntek

Elfogtak egy csalás miatt körözött székely férfit Budapesten

Elfogtak egy csalás miatt körözött székelyföldi férfit Budapesten – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.

Elfogtak egy csalás miatt körözött székely férfit Budapesten