Erősebb és geopolitikai értelemben jelentősebb Európai Uniót sürgetett Olaf Scholz német kancellár

•  Fotó: Olaf Scholz/Facebook

Fotó: Olaf Scholz/Facebook

Erősebb és geopolitikai értelemben jelentősebb Európai Uniót sürgetett Olaf Scholz német kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap vendégrovatában vasárnap megjelent cikkében.

MTI

2022. július 18., 08:322022. július 18., 08:32

A szociáldemokrata politikus szerint az EU-nak zárnia kell sorait azokban a kérdésekben, ahol eddig nem tudott közös álláspontra jutni. „például a bevándorlási politikában, az európai védelem kiépítésében, a technológiai szuverenitás és a demokráciák ellenállóképessége terén” – sorolta Scholz. Mint mondta, a következő hónapokban konkrét javaslatokat fog előterjeszteni a német kormány.

Scholz úgy fogalmazott, hogy az EU „élő antitézise az imperializmusnak és az autokráciának”, s ezért tüske egyebek között Vlagyimir Putyin orosz elnök szemében.

Idézet
A tagállamok közötti állandó viszálykodás és a nézeteltérések gyengítenek minket.

Ezért a korszakváltásra Európa legfontosabb válaszának az egységnek kell lennie, amelyet mindenképpen meg kell tartanunk és el kell mélyítenünk” – figyelmeztetett a német politikus. A kancellár egyben „az európai döntések egyes tagállamok általi egoista blokádjának végét követelte”. Mint mondta,

az Európai Unió például a külpolitikában nem engedheti meg magának többé a nemzeti vétókat, ha hallatni akarja hangját a rivalizáló nagyhatalmak világban.

„Az imperializmus visszatért Európába” – írta Scholz – Európa háborús időkben – a korszakváltást követően – című cikkében. A kancellár hangsúlyozta, hogy az Ukrajna ellen kilőtt orosz rakéták nemcsak hatalmas pusztítást okoztak, de „porrá zúzták az utóbbi évtizedek európai és nemzetközi békerendjét”.

Úgy fogalmazott, hogy a hidegháborút követően Németország „csalóka biztonságban ringatta magát”. Az elképzelés, hogy Németországot csak barátok veszik körül, tévesnek bizonyult – tette hozzá.

korábban írtuk

Scholz: szó sem lehet orosz „békediktátumról”
Scholz: szó sem lehet orosz „békediktátumról”

Vlagyimir Putyin orosz elnök fél, hogy a demokrácia Nyugatról átterjed a hazájára, ezért évek óta az Európai Unió és a NATO elpusztításán dolgozik, de törekvése kudarcra van ítélve – mondta Olaf Scholz német kancellár egy hétfőn ismertetett lapinterjúban.

Scholz egyben támogatásáról biztosította Ukrajnát, amíg erre szükség van gazdasági, humanitárius, pénzügyi téren, illetve fegyverszállításokkal.

„Ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy a NATO ne váljon háborús féllé”– hangsúlyozta. Kijelentette, hogy az EU összefogott, „példátlanul szigorú szankciói” minden egyes nappal jobban hatnak. Világos, hogy talán hosszú ideig fenn kell tartani őket.

Idézet
Az is világos számunkra, hogy egy Oroszország által diktált béke esetén a szankciók egyikét sem fogjuk feloldani. Oroszország számára nincs más út, csak egy olyan megállapodás Ukrajnával, amit az ukránok el tudnak fogadni.

A német kancellár mindemelett elismerte, hogy az orosz energiafüggőségtől való megszabadulás még egy olyan tehetős állam számára, mint Németország sem esik könnyen és feltehetően hosszabb ideig fog eltartani. „Össze kell tartanunk” – húzta alá Scholz. „Biztos vagyok benne, hogy akkor erősebben és függetlenebbül fogunk kikerülni a válságból, mint ahogyan abba belekerültünk. Ez a célunk” – fűzte hozzá.

korábban írtuk

Scholz: Németország történelmi kihívás előtt áll a drágulás miatt
Scholz: Németország történelmi kihívás előtt áll a drágulás miatt

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

„Meghódítjuk a Gázai övezetet”: Izrael tartósan megszállná a területet a Hamász legyőzése és a túszok kiszabadítása érdekében

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a Gázai övezet lakosságát át fogják telepíteni a régió déli részére, miután biztonsági kabinetje jóváhagyta az enklávéban végrehajtandó kiterjesztett katonai műveletet.

„Meghódítjuk a Gázai övezetet”: Izrael tartósan megszállná a területet a Hamász legyőzése és a túszok kiszabadítása érdekében
2025. május 06., kedd

Már a második egymást követő éjszaka támadták az ukránok Moszkvát

Oroszország szerint Ukrajna már a második egymást követő éjszaka indított dróntámadást Moszkva ellen keddre virradóra.

Már a második egymást követő éjszaka támadták az ukránok Moszkvát
2025. május 05., hétfő

Kreml: a románokat megfosztották a lehetőségtől, hogy arra szavazzanak, akire akarnak

Moszkva még mindig azt sérelmezi, hogy a szélsőjobboldali Călin Georgescu nem állhatott rajthoz a megismételt romániai elnökválasztás egyébként egy szintén szélsőjobboldali jelölt, George Simion által megnyert első fordulójában.

Kreml: a románokat megfosztották a lehetőségtől, hogy arra szavazzanak, akire akarnak
2025. május 05., hétfő

Netanjahu válaszcsapást ígér Irán ellen is a Ben Gurion repülőtér elleni húszi rakétatámadás miatt

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszcsapást ígért a húszik ellen, miután egy, a jemeni terrorszervezet által kilőtt rakéta csapódott be Izrael fő repülőterének területén.

Netanjahu válaszcsapást ígér Irán ellen is a Ben Gurion repülőtér elleni húszi rakétatámadás miatt
2025. május 05., hétfő

Salvini gratulált Simion első fordulós győzelméhez, Le Pen kárörvend

Gratulált George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének és a szélsőjobboldal elnökjelöltjének a megismételt elnökválasztás első fordulójában aratott győzelemhez Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes.

Salvini gratulált Simion első fordulós győzelméhez, Le Pen kárörvend
2025. május 05., hétfő

Simion Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt, Dan az amerikai kontinensen szerepelt jobban

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldali pártok jelöltje elsősorban Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt a külföldön élő románok körőben a megismételt elnökválasztás vasárnapi első fordulójában.

Simion Nyugat-Európában és Oroszországban tarolt, Dan az amerikai kontinensen szerepelt jobban
2025. május 05., hétfő

Trump: ha nem lesz békemegállapodás, fontolóra veszem az Oroszország elleni szankciókat

Az Egyesült Államok fontolóra veheti további szankciók bevezetését Oroszországgal szemben, ha nem sikerül békemegállapodást kötnie Ukrajnával a háború befejezéséről – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap az <a href="https://www.nbcnews.com/meet-the-press/video/full-interview-president-trump-says-he-l

Trump: ha nem lesz békemegállapodás, fontolóra veszem az Oroszország elleni szankciókat
2025. május 04., vasárnap

Trump szerint eljöhet az idő, amikor Amerika felhagy a békeközvetítéssel

Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de, hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.

Trump szerint eljöhet az idő, amikor Amerika felhagy a békeközvetítéssel
2025. május 04., vasárnap

Putyin: Oroszországnak megvan az ereje ahhoz, hogy befejezze az ukrajnai „különleges műveletet”

Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin: Oroszországnak megvan az ereje ahhoz, hogy befejezze az ukrajnai „különleges műveletet”
2025. május 04., vasárnap

Jemeni rakéta csapódott be az izraeli Ben Gurion repülőtér közelében

Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén.

Jemeni rakéta csapódott be az izraeli Ben Gurion repülőtér közelében