A választási kudarc nyomán lemondott Gabriel Attal, de az államfő nem fogadta el lemondását
Fotó: X/Gabriel Attal
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását, s arra kérte, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlések választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen, de nem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet a parlament alsóházában.
2024. július 08., 15:352024. július 08., 15:35
Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását. Emmanuel Macron viszont azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában – jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.
Emmanuel Macron Együtt párszövetsége – amely eddig 246 mandátummal relatív kisebbségben kormányzott – 168 képviselővel fog rendelkezni, míg az első fordulóban élen végzett, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult, de a korábbi 89 képviselői helyét 143-ra tudta növelni.
A jobbközép Köztársaságiaknak továbbra is 60 fős frakciója lesz az új nemzetgyűlésben, amely július 18-án tartja meg alakuló ülését.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra a veszélyre figyelmeztetett, hogy Ciszjordánia – ahol az Izrael és a Hamász közötti háború kezdete óta megnőtt az erőszak – „újabb Gázai övezetté válhat".
Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába.
Elfogadhatatlannak nevezte Donald Tusk lengyel kormányfő kedden azt az előző napi német bejelentést, miszerint az illegális migráció visszaszorítása érdekében átmenetileg kiterjesztik az ellenőrzést Németország minden határára. Hollandiában is aggódnak.
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint ,,Magyarország külügyminiszterének szent igaza van mindenben, amit mond” – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Hétfő éjszaka harci drónok leptek el több, Moszkvához közeli települést, az orosz légvédelem a repülőszerkezetek többségét lelőtte. Közben orosz-kínai közös hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren.
A Mol csoport megállapodásokat kötött kőolajszállítókkal és csővezeték-üzemeltetőkkel a kőolaj folyamatos szállításának biztosítására a Barátság kőolajvezetéken Oroszországból, Fehéroroszországon és Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába.
Hetente négy-öt alkalommal edz és komoly diétába kezdett Orbán Viktor miniszterelnök az anyaországi sajtóban hétfőn megjelent beszámolók szerint.
Ismét tűz ütött ki a kijevi régióhoz tartozó csernobili zónában, ahol már második napja csaknem négyszáz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat – hozta nyilvánosságra hétfőn a Telegramon az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
A magyar EU-elnökség egyik prioritása a következetes bővítéspolitika, cél Moldova Köztársaság uniós integrációjának sikeres támogatása – mondta Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára hétfőn Budapesten.
Konkrét javaslatokat sürgetett a béketárgyalások érdekében Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője az olaszországi Cernobbióban rendezett gazdasági-politikai fórumon vasárnap.
szóljon hozzá!