Emberéleteket követel az iraki síita–szunnita ellentét

Súlyos síita–szunnita vallási ellentét éleződött ki Irakban, miután ismeretlen fegyveresek tegnap felrobbantottak egy síita mauzóleumot a szunnita többségű Szamarrában, Bagdadtól 125 kilométerre északra.

Gazda Árpád

2006. február 23., 00:002006. február 23., 00:00

A támadók, akiknek célpontja a síiták két szent imámjának szentélye volt, lefegyverezték a mauzóleumot őrző rendőröket, elhelyeztek két robbanószerkezetet, majd elmenekültek. A két detonáció következtében a mecset kupolája részben beomlott, és egyik minaretje is megrongálódott. A robbantás hírére a városban több ezren tüntettek, és bosszút követeltek. A dél-iraki Nedzsefben is összegyűlt mintegy kétezer síita lakos, és bosszúért kiáltott. Bagdadban pedig hat szunnitát – három imámot és három egyszerű hívőt – megöltek, és 27 szunnita mecsetet megtámadtak, és megrongáltak, vagy felgyújtottak. Síita tüntetők a dél-iraki Bászra környékén is felgyújtottak egy szunnita szentélyt.
A merénylet hírére Ibráhim al-Dzsaafari iraki miniszterelnök háromnapos országos gyászt rendelt el. Dzsalal Talabani elnök pedig arra figyelmeztetett, hogy szélsőségesek polgárháború felé taszítják az országot. Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh, Irak legfőbb síita vallási méltósága hétnapos gyászra, és arra szólította fel a síitákat, hogy rendezzenek tiltakozó tüntetéseket, de megtiltotta a szunnita mecsetek elleni támadásokat. Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy Szadr bagdadi szunnita radikálisokat tesz felelőssé a síita szentély felrobbantásáért, és bosszút esküdött.

Vallási torzsalkodások Nigériában
Húszra emelkedett tegnapra a dél-nigériai Onitshában az egy nappal korábban kirobbant vallási torzsalkodások halálos áldozatainak száma. Az atrocitások során a város keresztény felekezetű lakosai a helyi muzulmánokon torolják meg azt, hogy a hétvégén egy északi településen a muzulmánok az európai újságokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt ragadtatták magukat erőszakos cselekményekre, és 18 keresztényt megöltek. A 130 millió lakosú Nigéria vallásilag nagyon megosztott: a keresztények és a muzulmánok közötti összecsapásokban 2000 óta emberek ezrei haltak meg. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie
2025. június 20., péntek

Újabb román állampolgárokat menekítettek ki a Közel-Keletről

Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.

Újabb román állampolgárokat menekítettek ki a Közel-Keletről
2025. június 20., péntek

Zelenszkij: Ukrajnának továbbra is veszteségeket kell okoznia Oroszországnak

Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.

Zelenszkij: Ukrajnának továbbra is veszteségeket kell okoznia Oroszországnak
2025. június 20., péntek

Trump két héten belül dönt az Irán elleni amerikai támadásról

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.

Trump két héten belül dönt az Irán elleni amerikai támadásról
2025. június 19., csütörtök

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar

Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt