Tóth Bertalan, az MSZP elnöke
Fotó: Facebook
Megdöbbentette a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), hogy román testvérpártja, a PSD is támogatja a törvénytervezet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét Romániában.
2019. december 05., 10:512019. december 05., 10:51
2019. december 05., 13:262019. december 05., 13:26
Tóth Bertalan, a magyarországi ellenzéki alakulat elnöke levélben kért tájékoztatást a román Szociáldemokrata Párttól (PSD), és a „pozitív kisebbségpolitikát” kérte számon a bukaresti döntéshozókon. Az MSZP vezetője Facebook-oldalán posztolt bejegyzésében közölte, álláspontjuk szerint Trianon traumáját az Európai Unión belüli valós nemzetegyesítéssel, a határok jelképessé tételével, légiesítésével lehet meghaladni.
Tóth Bertalan azt is hangsúlyozta, hogy „szövetségesükkel”, az RMDSZ-szel egyetértve olyan ünnepet szeretnének, „ami nem éket ver az együtt élő nemzetiségek közé, hanem megteremti a feltételeket egymás elfogadására és tiszteletben tartására”. Az MSZP elnöke úgy vélte, Románia akkor tud erős lenni, ha minden állampolgárára tekintettel van.
Mint arról beszámoltunk, az ellenzékbe került PSD és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta kormányt támogató, jobboldali Népi Mozgalom Pártja (PMP) szavazataival megkapta a bukaresti képviselőház közigazgatási bizottságának ajánlását kedden az a törvénytervezet, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét Romániában. A jogszabály tervezetét a román diplomáciát 2012 és 2014 között irányító Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor terjesztette a parlament elé. Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház plénuma is elfogadja, Románia minden évben meg fogja ünnepelni a trianoni szerződést.
A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én, az első világháborút lezáró, Magyarország határait kijelölő békeszerződés évfordulóján kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, a közigazgatási szakbizottság tagja sértőnek nevezte az előterjesztést a romániai magyarság számára, amely szembemegy minden olyan törekvéssel, amely a többség és a magyar közösség békés együttélését szolgálja, korlátozva a közös jövő tervezését is.
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!