„Az a korrekt, ha elismerjük, Koszovó ügyében nincs egységes véleményünk” – szögezte le a cseh államfő. Koszovó függetlenségének a kérdése a péntek délutáni plenáris ülésen került hangsúlyosan szóba, s kiderült, hogy az egyes országok eltérően látják a megoldást. Csehország támogatja a megoldás keresését, s úgy véli, annak olyannak kell lennie, hogy élvezze az összes érintett fél támogatását – mondta Václav Klaus. Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint „Koszovó kérdésében olyan megoldást kell találni, hogy senki számára ne legyen sérelmes, s hogy a megoldás ne teremtsen precedenst” – mondta Gasparovic. A tanácskozáson egyébként a magyar és a román államfő is részt vett. Sólyom László a nemzeti kisebbségekről és a kultúrnemzetről beszélt a péntek délutáni zártkörű tanácskozáson. Diplomáciai megfigyelők szerint a téma felvetése bizonyos meglepetést keltett a résztvevők körében, s szlovák, illetve cseh részről nem hivatalos elutasításra talált. „Felhívtam a kollégák figyelmét két dologra. Az egyik, hogy a nemzetközi jog fejlődése az utóbbi időben elismeri a kulturális nemzet és a politikai nemzet fogalmának az egyenjogúságát. A másik: az is elismerést nyert, hogy az anyaország támogathatja a határon túl élő kisebbségei identitásának a fenntartását” – nyilatkozta a tanácskozás után Sólyom László. Megjegyezte: ez fontos dolog. A 20. századi próbálkozások a homogén nemzetállamok kialakítására többnyire csődöt mondtak, és sok szenvedést okoztak. Fontosnak tartotta, hogy az európai alkotmány szövege a nemzeti kisebbségekkel is foglalkozzék. Traian Bãsescu román államfő hozzászólásában a Moldovai Köztársaság EU-tagsága mellett emelt szót, a Koszovó jövőjével kapcsolatosan körvonalazódó megoldásról pedig, amely szerint a tartomány ellenőrzött függetlenséget kapna, úgy vélte, az veszélyes lehet, a független Koszovó létrehozása ugyanis „nem felel meg az EU biztonsággal és stabilitással kapcsolatos elveinek”
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.