Fotó: UNRWA
A Fehér Ház üdvözölte hétfőn két izraeli túsz kiszabadítását a Gázai övezetben, aki izraeli katonai művelet során nyerte vissza szabadságát Rafah városban, ugyanakkor nem támogat offenzívát, amíg a civilek biztonsága nem garantált.
John Kirby, az amerikai elnök hivatalának nemzetbiztonsági szóvivője hétfői sajtóértekezletén kijelentette: az amerikai kormányzat továbbra is dolgozik azon, hogy a többi, még a Hamász fogságában lévő túsz kiszabaduljon, és megismételte a Fehér Ház korábbi közlését, miszerint zajlanak az egyeztetések.
Az illetékes kijelentette, nem tudja megerősíteni a számokat, miszerint a túszok érdekében végrehajtott művelet során három további izraeli fogoly életét veszítette és mintegy 100 palesztin is meghal. Azt mondta, hogy az izraeli műveletek során a civil áldozatok „megfelelő száma, a nulla”.
Kérdésre válaszolva John Kirby elismerte, hogy
A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora azt is kifejtette, hogy Rafah városában vannak legitim célpontok, miután a Hamász emberei az izraeli hadműveletek elől szintén a palesztin terület déli része felé húzódtak.
A fehér házi illetékes arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok dönthet-e úgy, hogy az izraeli műveletek módjától, és a palesztin áldozatok számától teszi függővé Izrael további támogatását, azt válaszolta:
A külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtóértekezletén azt mondta, az eddig végrehajtott izraeli katonai csapások Rafah városban még nem jelzik egy átfogó izraeli művelet kezdetét, amit az Egyesült Államok csak feltételekkel támogat. Matthew Miller megerősítette, hogy az Egyesült Államok ellenzi az offenzívát a Gázai övezet déli részén, amíg nincs világos terv az ott tartózkodó civilek védelmére.
A külügyi szóvivő egyben sürgős vizsgálatot követelt Izraeltől egy 5 éves palesztin gyerek halála miatt, akinek a holttestét a hétvégén Gáza városában egy autóban találták meg. Hozzátette, hogy a vizsgálat eredményéről belátható időn belül tájékoztatást vár az amerikai kormányzat a felelősök elszámoltatására vonatkozó megállapításokkal.
Az amerikai médiának nyilatkozó további illetékesek ugyanakkor azt mondták hétfőn, hogy
Közben Izrael és a palesztinok közötti tartós békét sürgetett a kétállami megoldás megvalósításával Joe Biden amerikai elnök és II. Abdalláh jordániai király hétfőn a Fehér Házban tartott megbeszélésük utáni nyilatkozataikban.
Joe Biden kifejtette, hogy
Ez időt adna egy tartósabb megoldás kidolgozására – tette hozzá. Az elnök megállapította, hogy a megállapodás „kulcselemei az asztalon vannak, ugyanakkor vannak nézeteltérések”. Hangsúlyozta egyúttal: sürgeti Izraelt, hogy dolgozzon a megállapodás elérésén.
Megismételte, hogy nagyszabású katonai művelet Izrael részéről nem történhet meg a dél-gázai Rafah városában egy olyan hiteles terv nélkül, amely szavatolja a palesztin civilek biztonságát és támogatását. Megállapította, hogy „tragikus minden ártatlan palesztin halála Gázában”.
II. Abdalláh jordániai király a találkozó után tett nyilatkozatában
Azonnali tartós tűzszünetet követelt, és azt, hogy minden lehetséges határátkelőn keresztül bejusson a segély a Gázai övezetbe. A jordániai uralkodó sürgette a palesztin menekülteket segítő ENSZ-ügynökség (UNRWA) támogatásának folytatását mondván, hogy annak munkája létfontosságú.
Az ENSZ-szervezet anyagi támogatását az Egyesült Államok és számos nyugati ország felfüggesztette január végén, miután arról jelentek meg információk, hogy az ügynökség dolgozói közül többen részt vettek a Hamász tavaly október 7-én Izrael ellen végrehajtott támadásában.
II. Abdalláh egyben élesen bírálta Izraelt, és azt mondta, nem lehet figyelmen kívül hagyni a Ciszjordániában történteket, ahol – szavai szerint – négyszáz palesztin halt meg, amiért az izraeli telepeseket tette felelőssé. Egyben azt hangoztatta, hogy az arab országokkal és a nemzetközi közösséggel együtt kell egy hosszú távú izraeli-palesztin békén dolgozni, amely a kétállami megoldás keretei között valósul meg, és a palesztin főváros Kelet-Jeruzsálem lesz.
Joe Biden és II. Abdalláh király találkozóján megemlékeztek az Egyesült Államok és Jordánia közötti stratégiai megállapodás megkötésének 75. évfordulójáról is.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
szóljon hozzá!