Fotó: Pixabay.com
Megsemmisítette a katalán függetlenségi nyilatkozatot a spanyol alkotmánybíróság szerdán hozott határozatában. A Katalán Köztársaság függetlenségét kinyilvánító javaslatot október 27-én fogadta el az azóta feloszlatott katalán parlament függetlenségpárti többsége.
2017. november 08., 22:292017. november 08., 22:29
A spanyol kormány még aznap bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a döntést, amely október 31-én eljárásba vette a beadványt, ezzel automatikusan fel is függesztette a függetlenségi nyilatkozatot.
Eközben szintén szerdán
„Szabadságot a politikai foglyoknak!”, „Megvédjük a köztársaságot!” – egyebek mellett ezekkel a transzparensekkel vonultak fel tüntetők, akik le is zártak közutakat a forgalom elől, nagy felháborodást okozva az autósok között. Hasonlóan reagáltak azok a vasúti utasok is, akiknek vonata kimaradt vagy késett, mert a tüntetők a sínekre vonultak, akadályozva ezzel a vasúti forgalmat.
Szerdán kiderült: külön indulnak a helyi választásokon a legnagyobb katalán függetlenségi pártok, vagyis az eddig Katalóniát kormányzó pártszövetség nem újította meg együttműködését.
Kedden a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték Brüsszelben katalán polgármesterek, akik arra szólították fel Brüsszelt, hogy hallgassa meg a katalánokat, és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése érdekében.
{K1}
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!