Elhunyt Szalai Annamária, az NMHH elnöke

Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnöke - tájékoztatta az NMHH pénteken az MTI-t.

2013. április 12., 09:322013. április 12., 09:32

Szalai Annamáriát 2010. augusztus 11-i hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a Médiatanács elnöke.

Szalai Annamária 1961. szeptember 16-án született Zalaegerszegen. 1982-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanítói, 1990-ben az ELTE BTK-n népművelői, majd 1998-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán szakközgazda diplomát szerzett.

1982-1984 között a zalaegerszegi Ady Endre Általános iskolában tanított, 1984-1985 között a Zalai Hírlapnál újságíró, 1985-1997-ig a Zala Megyei Moziüzemi Vállalatnál, majd jogutódjánál filmforgalmazó, filmiroda-vezető volt. 1995 és 1997 között a Mozisok Országos Szövetségének elnöki tisztét is betöltötte.

1997-2002-ig a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kiállítóterem igazgatójaként dolgozott. 1996-tól a Magyar Mozgókép Közalapítvány szakkollégiumi elnöke, 1997-től a Zala Art Alapítvány kuratóriumi tagja.

1991-ben belépett a Fideszbe. 1993-2003 között a párt Zala megyei választmányának elnöke, 2003-2004-ben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának alelnöke volt.

1994-1998 között Zalaegerszegen önkormányzati képviselő, 1998-2002 között a Zala Megyei Közgyűlés tagja volt.

1998-2004 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett, a Fidesz Zala megyei területi listáján jutott be a parlamentbe, ahol a külügyi, a kulturális és sajtó, a nemzetbiztonsági, az informatikai és távközlési, valamint a társadalmi szervezetek bizottságának munkájában vett részt. 2004 tavaszán ORTT-taggá választása miatt képviselői mandátumáról lemondott.

2002-től a Kodolányi János Főiskola kommunikáció tanszékén óraadóként, 2003-tól adjunktusként dolgozott.

2004. április 1-jétől az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja volt.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Putyin: bizonyos értelemben Ukrajna a miénk, de nem törekszünk Kijev teljes kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

Putyin: bizonyos értelemben Ukrajna a miénk, de nem törekszünk Kijev teljes kapitulációjára
2025. június 20., péntek

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.

Moszkva: elfogadhatatlan az iráni rendszerváltás, az ukrajnai tűzszünethez több feltételnek kell teljesülnie
2025. június 20., péntek

Újabb román állampolgárokat menekítettek ki a Közel-Keletről

Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.

Újabb román állampolgárokat menekítettek ki a Közel-Keletről
2025. június 20., péntek

Zelenszkij: Ukrajnának továbbra is veszteségeket kell okoznia Oroszországnak

Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.

Zelenszkij: Ukrajnának továbbra is veszteségeket kell okoznia Oroszországnak
2025. június 20., péntek

Trump két héten belül dönt az Irán elleni amerikai támadásról

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.

Trump két héten belül dönt az Irán elleni amerikai támadásról
2025. június 19., csütörtök

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar

Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni