Kilencvenhárom éves korában elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök – közölte szerda hajnalban az izraeli hivatalos hírügynökség.
2016. szeptember 28., 18:182016. szeptember 28., 18:18
2016. szeptember 28., 19:062016. szeptember 28., 19:06
Pereszt két hete, szeptember 13-án agyvérzés miatt a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították. A politikus ekkor még eszméleténél volt, de később állapota rosszabbra fordulása miatt mesterséges kómába helyezték és lélegeztető gépre került.
Peresz személyével jelentős történelmi figura távozott az élők sorából, ő volt az Izrael Államot alapító politikusok generációjának utolsó tagja, egyúttal a palesztin autonómiára alapozó 1993-as oslói békemegállapodás egyik fő létrehozója. A megállapodáshoz vezető izraeli–palesztin béketárgyalásokért, amelyekben külügyminiszterként vett részt, 1994-ben Jichák Rabín izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafat palesztin elnökkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat.
Izrael kilencedik államelnöke az év eleje óta küzdött súlyosabb egészségi problémákkal. Januárban enyhe szívinfarktuson esett át, ezt követően szívkatéterezéssel gyógyították. Tavasszal több alkalommal is kórházba szállították szívproblémák miatt.
A kelet-lengyelországi (ma Fehéroroszországhoz tartozó) Wiszniewben született Peresz ötvenöt évi politikusi pályafutás után vonult nyugdíjba 2014-ben, miután hét év után leköszönt államelnöki hivatalából. Azóta sem pihent: az arabok és zsidók közti megbékélés ügyét szolgáló Peresz Békeközpont sorsát egyengette. Simon Pereszt pénteken temetik. Az elsők közt politikai ellenfele, Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyilvánított részvétet Simon Peresz családjának szerettük halála után. A helyi médiában a politikai oldaltól függetlenül méltatják \"Izrael utolsó alapító atyjának\" életművét a politikusok és más közéleti szereplők.
A megszólalók kiemelték Peresz mindig a jövőbe tekintő világnézetét, hogy idős korában is a technológiai újítások és változások foglalkoztatták, és hangsúlyozták, hogy emellett a palesztinokkal való megbékélés ügye érdekelte hasonló mértékben egészen hosszú élete végéig.
Barack Obama amerikai elnök telefonon részvétét nyilvánította a családnak, és bejelentette, hogy személyesen kíván részt venni Peresz temetésén. Reggel sajtótájékoztatót tartottak a Tel-Aviv melletti Siba kórházban, ahol az orvosok nevében veje és családi orvosa, Rafi Valden közölte, hogy Peresznek élete utolsó két hetében, agyvérzése után nem voltak fájdalmai, s korábban mindvégig igen aktív életet élt, dolgozott is, és külföldi rendezvényeken szólalt fel.
A sajtótájékoztatón fia, Hemi Peresz a család nevében köszönetet mondott a kórház személyzetének az utolsó hetekben nyújtott áldozatos munkájukért. Peresz végakaratának megfelelően egy rászorulónak adományozták szemének kötőhártyáját, de ezt a nyolcvan évesnél idősebb szervadományozók szabályai szerint csak ideiglenesen használják fel.
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.
Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
szóljon hozzá!