Elfogták a rendőrök azt a román férfit, aki ismeretlen társával rendőrnek adta ki magát, és pénzt csalt ki külföldi turistáktól - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
2018. június 08., 12:512018. június 08., 12:51
2018. június 08., 12:532018. június 08., 12:53
A megalapozott gyanú szerint az 55 éves román férfi és ismeretlen társa május 30. és június 5. között a belvárosban, magát rendőrnek kiadva több külföldi turistát igazoltatott, majd a sértetteknél kábítószert és hamis pénzt keresett.
Az álrendőrök ezzel a módszerrel csaknem 100 ezer forintot csaltak el több turistától.
Elfogásukkor két német állampolgárt "igazoltattak". Elkérték pénztárcájukat, és amikor visszaadták, az egyik nőnek feltűnt, hogy 300 euróval kevesebb van a tárcában. A sértett az elkövetők után ment, majd amikor a Belgrád rakparton utolérte őket, segítségért kiáltott. Egy járókelő értesítette a rendőröket, és a kiérkezésükig visszatartotta az egyik férfit.
A nyomozók a román állampolgárt üzletszerűen elkövetett csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, társát továbbra is keresik.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!