Fotó: MTI
Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják.
2016. október 10., 15:172016. október 10., 15:17
Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot – tette hozzá.
„Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta” – fogalmazott Murányi András. Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.
Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak. A Mediaworks hétfőn közölte: nyitott a megállapodásra, amelyben a napilap esetleges értékesítését is rögzíthetik. Hangsúlyozta: a szerkesztőség függetlenségének további fenntartása alapvető cél, míg a tulajdonos elsősorban a termékek pénzügyi szempontú vizsgálatára koncentrál. Eközben Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője hétfőn közölte: az EB-nek tudomása van a Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről, és aggodalmát fejezi ki miatta.
A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
szóljon hozzá!