Megsokszorozódott a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban, a szövetségi legfelsőbb ügyészség az idén már 900-nál is több eljárást indított, szemben a tavalyi 250-nel.
2017. október 22., 14:572017. október 22., 14:57
A Welt am Sonntag című vasárnapi német lap Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész nyilatkozata alapján arról írt, hogy az új ügyek száma az év végére az ezret is elérheti. Az esetek számának meredek emelkedését mutatja, hogy 2013-ban még csak 68 eljárást indított terrorgyanú miatt szövetségi legfőbb ügyészség.
ezért az idén nagyjából 300 ügyet átadtak a tartományi ügyészségeknek, hogy a legfontosabb esetekre összpontosíthassák erőiket.
Az idei esetek túlnyomó többsége, több mint 800 eljárás az iszlamista terrorizmussal kapcsolatos. Két fő típus van, az egyik a terrorszervezetben viselt tagság vagy terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt indított eljárások csoportja. Ez jellemzően az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy a szomáliai al-Shabaab terrorista szervezet, illetve az afganisztáni tálibok kötelékében vagy környezetében, Németországon kívül végzett tevékenységre - vérengzésekre, háborús bűncselekményekre - vonatkozik.
A másik fő típus az állam elleni súlyos bűncselekmény - terrorcselekmény - előkészítésének gyanúja miatt indított eljárások csoportja.
A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) kimutatása szerint
A hivatal terrorcselekmény elkövetésére hajlamos személyként tart számon 705 iszlamistát, őket fokozott megfigyelés alatt tartják. További nagyjából 1870 ember tartozik abba a körbe, amelyből újabb potenciális iszlamista terroristák vagy terrorcselekmények támogatói kerülhetnek ki.
A BfV kimutatása szerint eddig nagyjából 950 szélsőséges iszlamista utazott Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Nagyjából egyharmaduk már visszatért Németországba, legkevesebb 150-en pedig meghaltak.
A kiskorúakkal kapcsolatban Hans-Georg Maassen, a BfV vezetője a napokban figyelmeztetett, hogy megjelenhet Németországban az iszlamista dzsihadisták egy újabb típusa, a Közel-Keleten terroristának nevelt gyermekek csoportja, amelyből kifejlődhet az iszlamista terroristák új nemzedéke.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
szóljon hozzá!