Fotó: Emilija Milenković/Facebook
Fiatalok vonultak Belgrád belvárosának utcáira pénteken délben, hogy ellehetetlenítsék a forgalmat, tiltakozásul a december 17-i előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon szerintük elkövetett csalások ellen.
2023. december 29., 17:032023. december 29., 17:03
2023. december 29., 17:082023. december 29., 17:08
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a főként egyetemistákból álló tömeg 24 órás blokádot hirdetett a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumnak is otthont adó belvárosi utcában annak érdekében, hogy rákényszerítse a tárcát, vizsgálja felül a választási eredményeket. A tervek szerint a fiatalokhoz szombat délben a ProGlas nevű, értelmiségiekből álló civil kezdeményezés tagjai és szimpatizánsai is csatlakoznak.
Fotó: Emilija Milenković/Facebook
A tiltakozók legfőbb követelése, hogy a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium ellenőrizze a választói névjegyzéket, hogy kiderüljön, vannak-e rajta fiktív szavazók, vagyis a névjegyzék tartalmazza-e elhunytak vagy tartósan külföldön élők neveit. A felülvizsgálatra a tüntetők szerint azért van szükség, mert úgy vélik, a december 17-i választáson ezeket a fiktív szavazatokat a kormányzó Szerb Haladó Párt kapta, megnyerve ezzel a választást minden szinten.
Az ellenzéki tiltakozás már a voksolás másnapján megkezdődött, a demonstráció élére pedig a Szerbia az erőszak ellen nevű választói lista képviselői álltak, akik a második helyen végeztek a választáson. Az országos választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt listája nyerte meg a voksok 46,7 százalékának megszerzésével, míg a második a baloldali ellenzéki összefogás Szerbia az Erőszak Ellen elnevezésű listája lett a szavazatok 23,69 százalékával.
Fotó: Emilija Milenković/Facebook
A pénteki tüntetés résztvevői szerint az ellenzéki politikusoknak nem kellene elfogadniuk a választás eredményeit, és nem lenne szabad átvenniük a megbízóleveleiket, mert azzal legitimálják a választási folyamatot.
Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.
A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!