Archív felvétel
Fotó: Facebook/Donald Trump For President
Donald Trump egyértelmű győzelmet aratott az amerikai Republikánus Párt első előválasztásán Iowában – közölte egybehangzóan az amerikai sajtó és a nemzetközi hírügynökségek, amelyek szerint az exelnök ezzel megszilárdította státuszát, mint a jobboldal nagy favoritja a novemberi elnökválasztáson.
2024. január 16., 08:422024. január 16., 08:42
2024. január 16., 09:422024. január 16., 09:42
A korábbi elnök az itteni idő szerint kora reggeli állás szerint a szavazatok több mint felét szerezte meg Iowa államban,
A második helyért Nikki Haley, volt ENSZ-nagykövet, és Ron DeSantis, floridai kormányzó versenyeztek a voksok mintegy 20 százalékával.
Iowa államban az előválasztás nem szavazólapos voksolással zajlott, hanem az állam csaknem 2 ezer helyszínén jelölőgyűléseket tartottak, ahol többségi szavazással döntötték el, hogy kit támogatnak.
Egy hét múlva New Hampshire államban tartanak előválasztást, ahol hagyományos módon, szavazólapon döntenek a választópolgárok, hogy kit szeretnének elnökjelöltként látni.
A Demokrata Párt is megrendezi az előválasztást, a felmérések szerint Joe Biden hivatalban lévő elnök támogatottsága legalább olyan meggyőző, mint Donald Trumpé a republikánusok körében. Az amerikai politikai szokásjog alapján, ha hivatalban lévő elnök úgy dönt, elindul az újraválasztásáért, akkor megkaphatja az újraválasztás esélyét.
Ami az esélyeket illeti, a Wall-Street Journal 2023. decemberi felmérése szerint Trump a szavazatok 47 százalékát szerezné meg, míg Joe Biden jelenlegi elnök csak a voksok 43 százalékát kapná. Ugyanezen felmérés szerint Biden az elnöksége alatt a legalacsonyabb népszerűségi mutatót tudja magáénak, amit más közvélemény-kutatások is megerősítenek.
Az NBC november 19-én közzétett, az EFE és az Agerpres által idézett felmérésében Biden 44 százalékon, Trump 46 százalékon állt.
Meghaladta a kétharmadot Donald Trump támogatottsága a republikánus elnökjelölt-aspiránsok között – derül ki a vasárnap nyilvánosságra hozott FoxPoll, amerikai országos felmérésből.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Két ember meghalt a dél-ukrajnai Nikopol várost ért orosz légi csapásokban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az Egyesült Államok kormánya további finanszírozási csomagokon dolgozik Ukrajna számára – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón.
Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.
Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
szóljon hozzá!