Egyelőre nem adják ki az olaszok Romániának Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnököt

Egyelőre nem adják ki az olaszok Romániának Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnököt

Fotó: Ionel Arsene/Facebook

A bari fellebbviteli bíróság felfüggesztette a szökésben levő Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnök kiadatási eljárását, miután ügyvédei az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordultak, azt állítva, hogy védencüknek Romániában sérülne az élethez való joga, és embertelen és megalázó bánásmódnak lenne kitéve.

Hírösszefoglaló

2023. november 10., 10:082023. november 10., 10:08

Ezt Alina Gorghiu igazságügyi miniszter jelentette be csütörtök este a Facebook-oldalán. A tárcavető tájékoztatása szerint az olaszországi bíróság elrendelte a politikus elmeállapotának orvosszakértői vizsgálatát, a kiadatási eljárást pedig a vizsgálat idejére felfüggesztették.

Idézet
Reméljük, hogy a végén kiadják őt nekünk. A romániai börtönrendszerben biztosított az elítéltek kezelése, börtönkórházainkban mindenféle betegség kezelhető”

– írta bejegyzésében. Az igazságügyi miniszter hozzátette: ez az eset még eltökéltebbé tette a romániai igazságszolgáltatás elől menekülő összes szökevény hazahozatalára, bárki is legyen az, és bármely országban is tartózkodna. Gorghiu pontosította, hogy

az EJEB még nem hozott ítéletet az ügyben, csak az olaszországi bíróság döntött a kiadatási eljárás felfüggesztéséről.

Arról, hogy Arsene ügyvédei az EJEB-hez fordultak, szintén a miniszter tájékoztatott csütörtökön. Az Agerpres által idézett tájékoztatása szerint az igazságügyi tárca és az Országos Börtönigazgatóság már elküldte a jogerősen börtönre ítélt politikus kiadását elrendelő olaszországi bíróságnak azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a romániai fogvatartási körülmények megfelelnek az európai előírásoknak. Beszámolója szerint

Ionel Arsene ügyvédei a politikus labilis elmeállapotára hivatkozva kérték az olaszországi bíróságtól a kiadatásáról szóló határozat felfüggesztését.

Szerintük a volt Neamţ megyei tanácselnök súlyos depresszióban szenved, és öngyilkosságot kísérelhet meg, ha bebörtönzik Romániában.

Az olaszországi legfelsőbb bíróság november 4-én rendelte el Ionel Arsene kiadatását Romániának. A politikust 6 év és 8 hónap börtönre ítélték Romániában befolyással üzérkedés miatt.

korábban írtuk

Feladta magát Olaszországban a Neamţ megyei önkormányzat korrupció miatt elítélt, szökésben levő elnöke
Feladta magát Olaszországban a Neamţ megyei önkormányzat korrupció miatt elítélt, szökésben levő elnöke

Feladta magát az olasz hatóságoknak Ionel Arsene, a Neamţ megyei közgyűlés szökésben levő elnöke, akit március elején ítéltek jogerősen letöltendő szabadságvesztésre korrupció miatt.

korábban írtuk

Előzetes letartóztatásba került Olaszországban a korrupció miatt kirótt börtönbüntetés elől megszökött Ionel Arsene
Előzetes letartóztatásba került Olaszországban a korrupció miatt kirótt börtönbüntetés elől megszökött Ionel Arsene

Előzetes letartóztatásba helyezték Olaszországban Ionel Arsenét, a Neamţ megyei önkormányzat korábbi, korrupció miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt elnökét.

korábban írtuk

Elutasította egy olasz bíróság a korrupció miatt elítélt PSD-s kiskirály kiadatását Romániának
Elutasította egy olasz bíróság a korrupció miatt elítélt PSD-s kiskirály kiadatását Romániának

Egyelőre fellélegezhet Ionel Arsene, a Neamț megyei közgyűlés korábbi elnöke: az illetékes olasz bíróség elutasította az ügyében a román hatóságok által benyújtott kiadatási kérelmet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson
2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten
2024. április 06., szombat

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget
2024. április 06., szombat

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok
2024. április 06., szombat

Baltimore-i hídomlás: megtalálták a harmadik áldozat holttestét

Pénteken találták meg annak a harmadik építőmunkásnak a holttestét, aki a múlt heti balesetben vesztette életét – közölték a hatóságok.

Baltimore-i hídomlás: megtalálták a harmadik áldozat holttestét
2024. április 06., szombat

Gagauz figyelmeztetés: ha Moldova egyesül Romániával, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét

A Moldovai Köztársasághoz tartozó autonóm régió, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét, ha Moldova a Romániával való egyesülés mellett dönt – figyelmeztette a moldovai hatóságokat a terület vezetője, Evgeniya Guţul.

Gagauz figyelmeztetés: ha Moldova egyesül Romániával, Gagauzia kikiáltja a függetlenségét