Életét vesztette egy román zsoldos katona Kongóban

Életét vesztette egy román zsoldos katona Kongóban

Képünk illusztráció

Fotó: Twitter

Egy román állampolgár életét vesztette és két másik román állampolgár megsérült szombaton Kongóban egy konfliktusban – közölte vasárnap a bukaresti külügyminisztérium.

Hírösszefoglaló

2024. június 16., 12:202024. június 16., 12:20

2024. június 16., 13:132024. június 16., 13:13

A tájékoztatás szerint a külügyminisztérium az angolai román nagykövetségen keresztül kért hivatalos információkat a kongói hatóságoktól az áldozatokról. Az incidens Kongó és Ruanda határa mellett, Goma város közelében történt. A külképviseletekhez eljuttatott információk szerint egy személy meghalt és hárman megsérültek;

a halálos áldozat és két sérült román állampolgár, egy sérült más állam polgára.

Kongóban idén februárban is meghalt két román állampolgár, négy pedig megsérült. A mostani áldozatok zsoldos katonák, akik aknavetős támadásban sebesültek meg – írta TVR Info, a román közszolgálati csatorna hírtelevíziójának hírportálja.

Az afrikai országban mintegy 900 román állampolgár harcol a kormányerők oldalán – emlékeztetett korábbi közlések alapján a Hotnews.ro hírportál. Ezek veteránok vagy a jobb keresetért a román hadsereget elhagyó hivatásos katonák, akik a kongói kormány oldalán harcoló helyieket tanítják be és a stratégiai helyeket védik az afrikai országban.

A bukaresti külügyminisztérium emlékeztet, hogy Kongóval kapcsolatban 8/9-es fokozatú figyelmeztetés van érvényben, azaz a hatóságok mindenkit óva intenek a Kongóba való utazástól

– írja az Agerpres.

A bukaresti tárca tájékoztat, hogy a román állampolgárok a luandai (angolai) román nagykövetség telefonszámain kérhetnek konzuli segítséget: +244222322234, +244916895720. Emellett a nehéz, különleges, vészhelyzetben lévő román állampolgárok a külképviselet segélyhívó számát is hívhatják: +244932131381.

korábban írtuk

Román zsoldosok estek áldozatul a Kongóban dúló harcokban
Román zsoldosok estek áldozatul a Kongóban dúló harcokban

A bukaresti hatóságok tudomása szerint két román állampolgár meghalt, további négy pedig megsebesült a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló harcok során – közölte csütörtökön a román külügyminisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 18., csütörtök

Közel száz ukrán hadifogoly tért haza az orosz fogságból

Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.

Közel száz ukrán hadifogoly tért haza az orosz fogságból
2024. július 18., csütörtök

Még mindig vitáznak a demokraták Biden elnökjelöltségéről, akiről közben kiderült, hogy koronavírusos

Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.

Még mindig vitáznak a demokraták Biden elnökjelöltségéről, akiről közben kiderült, hogy koronavírusos
2024. július 17., szerda

Fehéroroszország vízummentességet vezetett be Románia és 34 másik európai ország állampolgárai számára

„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.

Fehéroroszország vízummentességet vezetett be Románia és 34 másik európai ország állampolgárai számára
2024. július 17., szerda

Ukrajnát támogatja, Orbán Viktort elmarasztalja az Európai Parlament

A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.

Ukrajnát támogatja, Orbán Viktort elmarasztalja az Európai Parlament
2024. július 17., szerda

Súlyos hibákat követtek el a biztonsági szervek a Trump elleni merénylet előtt, a szakértő „általános hanyatlást” lát

Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.

Súlyos hibákat követtek el a biztonsági szervek a Trump elleni merénylet előtt, a szakértő „általános hanyatlást” lát
2024. július 17., szerda

Az izraeli védelmi miniszter szerint teljesülnek a Hamász terrorszervezettel megkötendő túszalku feltételei

Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint

Az izraeli védelmi miniszter szerint teljesülnek a Hamász terrorszervezettel megkötendő túszalku feltételei
2024. július 17., szerda

Elmeszelte az EU bírósága von der Leyent, a bírák szerint az EB nem tájékoztatott megfelelően a vakcinák beszerzéséről

Az Európai Bizottság nem biztosított kellően széles körű hozzáférést a nyilvánosság számára a koronavírus elleni vakcinák beszerzésére vonatkozó vételi szerződésekhez – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.

Elmeszelte az EU bírósága von der Leyent, a bírák szerint az EB nem tájékoztatott megfelelően a vakcinák beszerzéséről
2024. július 17., szerda

Részsikert aratott az RMGC, felfüggesztették a verespataki aranyabányaprojekt ügyében született ítélet végrehajtását

Egyelőre folytatódik a verespataki aranybányaprojekt körüli konfliktus, miután az ügyben illetékes nemzetközi szervezet felfüggesztette az ügyben az év elején született, Románia számára kedvező ítélet végrehajtását.

Részsikert aratott az RMGC, felfüggesztették a verespataki aranyabányaprojekt ügyében született ítélet végrehajtását
2024. július 17., szerda

Bírálta Charles Michel Orbán Viktort a békemisszió miatt

Bírálta Charles Michel, az Európai Unió Tanácsának elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, amiért az saját hatáskörben indított ukrajnai „békemissziót”.

Bírálta Charles Michel Orbán Viktort a békemisszió miatt
2024. július 17., szerda

Medvegyev: Ukrajna NATO-csatlakozása Oroszország elleni hadüzenet lenne

Ukrajna NATO-csatlakozása a Moszkva elleni hadüzenetnek minősülne – jelentette ki Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök.

Medvegyev: Ukrajna NATO-csatlakozása Oroszország elleni hadüzenet lenne