Egy hongkongi ellenzéki hírportál több munkatársát is őrizetbe vették „felforgató anyagok” miatt

Egy hongkongi ellenzéki hírportál több munkatársát is őrizetbe vették „felforgató anyagok” miatt

Képünk illusztráció / Archív felvétel

Felforgató anyagok kiadásának gyanújával őrizetbe vették a hongkongi ellenzéki körökben népszerű Stand News hírportál korábbi és jelenlegi főszerkesztőjét, valamint több, a portálhoz köthető embert szerdán Hongkongban – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

MTI

2021. december 29., 09:442021. december 29., 09:44

Az őrizetbe vettek között a volt és jelenlegi főszerkesztőn kívül az igazgatótanács négy korábbi tagja, valamint egy újságíró van.

Hat embert az otthonából vittek el kora reggel, míg egy ember, a már megszűnt Apple Daily hongkongi lap volt szerkesztője korábban került őrizetbe.

A portál egyik helyettes szerkesztőjét pedig kihallgatásra vitték be. A szerda reggeli akcióban több mint kétszáz rendőr vett részt, akik átkutatták a hírportál székhelyét, és több eszközt, köztük számítógépeket lefoglaltak.

A rendőrség közleménye szerint az őrizetbe vett személyeket felforgató anyagok kiadásával és terjesztését célzó összeesküvés leplezésével gyanúsítják egy, a brit gyarmati uralom idejéből származó törvény alapján.

A törvénysértés miatt akár két évig terjedő börtönbüntetés és ötezer hongkongi dollár pénzbírság szabható ki.

Hasonló módon jártak el a hongkongi rendőrök a jelenleg börtönbüntetését töltő Jimmy Lai hongkongi médiamogul által alapított Apple Dailyvel szemben is, melynek megszűnését követően a Stand News vált a hongkongi ellenzék egyik utolsó, nyíltan demokráciapárti sajtóorgánumává.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson

Oroszország nem vesz részt a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervéről Svájcban megrendezendő tanácskozáson – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtökön a Telegram-csatornáján.

Moszkva nem vesz részt a Zelenszkij-féle béketervről tartandó tanácskozáson
2024. április 11., csütörtök

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát

Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy Vilniusban érdemi megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, amelynek során megismételte, Románia határozottan támogatja Ukrajnát.

Iohannis Zelenszkijnek: Románia határozottan támogatja Ukrajnát
2024. április 11., csütörtök

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén

Az izraeli hadsereg (IDF) hadműveletet indított a Gázai övezet középső részén az Hamász iszlamista terrorszervezet ellen – jelentette be a katonai szóvivő csütörtökön

Újabb izraeli irtóhadjárat indult a Hamász ellen, de még nem a Gázai övezet déli részén
2024. április 11., csütörtök

Az ukrán villamosenergia-hálózat mellett gáztározókat is támadott az orosz hadsereg

Oroszország csütörtökre virradóra több mint 40 rakétával és 40 drónnal támadta Ukrajnát, öt régióban a létfontosságú infrastruktúrát megcélozva – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi hálón.

Az ukrán villamosenergia-hálózat mellett gáztározókat is támadott az orosz hadsereg
2024. április 11., csütörtök

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”

Az Európai Parlament (EP) szerdai, a migrációs és menekültügyi csomagról szóló döntése ellenére Lengyelország nem egyezik bele az európai uniós menekült-átirányítási mechanizmusba – jelentette ki esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Donald Tusknak sem tetszik a migrációs paktum: „Lengyelországra nem fog vonatkozni a migránsok áthelyezése”
2024. április 11., csütörtök

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárást mindaddig nyitva kell tartani, amíg az azzal kapcsolatos „kérdések meg nem oldódtak” – jelentette ki az igazságügyekért felelős biztos.

Védik a jogállamiságot: Brüsszel szerint a Magyarországgal szembeni uniós eljárást nyitva kell tartani
2024. április 11., csütörtök

Világháborúval riogat a szakadár Dnyeszteren túli terület vezetője

Világháború kitörését helyezte kilátásba Vagyim Krasznoszelszkij, a szakadár moldovai Dnyeszteren túli régió úgynevezett vezetője, ha Moldova megpróbálja visszaintegrálni a területet.

Világháborúval riogat a szakadár Dnyeszteren túli terület vezetője
2024. április 11., csütörtök

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere

Ukrajna további hét Patriot légvédelmi üteg beszerzésére törekszik a lehető leghamarabb, és felkérte az ilyenekkel rendelkező országokat, hogy adják kölcsön a rendszereket Kijevnek – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere
2024. április 11., csütörtök

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával

A Hamász egy izraeli tisztségviselő és egy, a tárgyalásokat ismerő forrás szerint azt jelezte, hogy jelenleg nem képes azonosítani és megtalálni a tűzszüneti megállapodás első szakaszához szükséges 40 izraeli túszt.

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával
2024. április 10., szerda

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét.

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament