Illusztráció.
Fotó: MTI
Tízből hét holland szerint feltételekhez kötve ugyan, de be kell fogadni a tálib uralom elől menekülő afgánokat, a megkérdezettek 17 százaléka azonban teljes mértékben ellenzi ezt – derül ki a Nieuwsuur holland aktuálpolitikai műsor számára készített, csütörtökön közzétett Ipsos-felmérésből.
2021. szeptember 30., 14:532021. szeptember 30., 14:53
A kutatásba bevont mintegy kétezer válaszadó 30 százaléka továbbá csak olyan afgán állampolgárokat és családtagjaikat szeretné befogadni, akik bizonyíthatóan segítették az afganisztáni holland katonai kontingens munkáját, míg további 28 százalék olyanokat is szívesen lát, akik az emberi jogokért dolgoztak. A felmérésben részt vevőknek csupán a 13 százaléka támogatja, hogy minden afgán menekült Hollandiába mehessen.
Jaco Dagevos, a rotterdami Erasmus Egyetem társadalmi integrációra és migrációra szakosodott professzora a Nieuwsuurnek kifejtette: „a helyi lakosok gyakran tartanak a menekültek befogadásának a biztonságra gyakorolt hatásától, de a statisztikák alapján azt lehet mondani, hogy a helyzet nem annyira rossz”.
Ez a csoport befolyásolja a menekültekről alkotott általános képet – tette hozzá.
Hollandiának a tálib hatalomátvétel után mintegy kétezer afgán állampolgárt sikerült kimentenie Afganisztánból. Szerdán a helyi lapok azt írták, hogy a befogadóközpontok beteltek, átmeneti szállásokat kellett megnyitni az újonnan érkezők elszállásolásához.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!