Egy cigarettacsikk buktatott le három románt, akik kiraboltak egy idős férfit Olaszországban

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Minősített rablás miatt tartóztattak le Olaszországban három román állampolgárt, akiket azzal vádolnak, hogy megtámadtak és kiraboltak egy 91 éves férfit. A három gyanúsított – egy 23 éves nő, egy 35 éves nő és egy 35 éves férfi – jelenleg a pármai börtönben van őrizetben.

Krónika

2024. május 05., 14:562024. május 05., 14:56

A mód, ahogyan tették, szintén megdöbbentette a nyomozókat: az egyik nő felkereste a kiszemelt áldozatot, úgy tett, mintha érdekelné őket az otthoni ápolás, és az idős férfi gondozójaként szeretne dolgozni. A nő elemezte a férfi viselkedését, és fejben leltárt készített az értékeiről, majd felhívta a bűntársait.

„A nő spray-vel elkábította az áldozatot, az idős férfi elég súlyos sérülésekkel esett a földre. Egy széfet raboltak el, amelyben körülbelül 30 ezer euró és más értékes tárgyak voltak” – idézte a Pro Tv Afonso D'Avinót, Parma tartomány főügyészét.

Az áldozatot néhány órával később egy unokaöccse találta meg, és kórházba szállította. Csak amikor magához tért, mondta el a rokonainak, hogy mi történt.

Az olasz hatóságok bevallása szerint fáradságos nyomozás után bukkantak a románok nyomára, mivel az idős férfi csak a nőket tudta leírni.

Elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, ujjlenyomatokat, biológiai mintákat és minden más nyomot kerestek előbb az idős férfi házában, majd a gyanúsítottak otthonában.

Végül az olasz csendőrség (carabinieri) letartóztatta a románokat, miután az egyikük otthonában talált cigarettából származó DNS azonosnak bizonyult az áldozat házából vett mintával.

A házkutatások során jelentős mennyiségű pénzt találtak a gyanúsítottaknál, ezt lefoglalták.

A nyomozás most a pármai ügyészség felügyelete mellett folytatódik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni

Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.

Budapest szerint Ukrajna ismét a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket támadta, Kijev szerint Moszkvában kell panaszkodni
2025. augusztus 18., hétfő

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták

Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Moszkva: az ukránok ismét robbantani akartak a Krími hídon, de megakadályozták
2025. augusztus 18., hétfő

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott
2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek