Fotó: Twitter/President Biden
A gázimportőr országok többsége már rubelszámlát nyitott, és ez nem sérti a Moszkvával szembeni szankciókat Mario Draghi olasz kormányfő szerint, aki a Joe Biden amerikai elnökkel tartott találkozója után nyilatkozott a sajtónak Washingtonban szerdán.
2022. május 12., 07:422022. május 12., 07:42
Mario Draghi azt hangoztatta, hogy semmilyen „hivatalos” állásfoglalás nem született azzal kapcsolatban, hogy a rubelben történő fizetés sértené a szankciókat. A helyzet nem fekete-fehér, hanem „szürke övezet” – jegyezte meg a kormányfő. Hozzátette, hogy
A kormányfő a Joe Bidennel tartott megbeszélést követően a washingtoni olasz nagykövetségen válaszolt az újságírók kérdéseire. Mario Draghi elmondta, hogy az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésein szó volt az esetleges energiaár-plafon bevezetéséről, bár Washington a kőolajárat kívánja így szabályozni, miközben Olaszország a földgázzal akarja elérni ugyanezt. A közgazdász Draghi úgy vélte, a kőolajfelhasználó országoknak kartellt kellene létrehozniuk, vagy „meggyőzni a kőolaj-exportáló országok szervezetét, hogy termeljen ki többet”.
Az Európai Bizottságnak nincs információja arról, hogy bármelyik európai uniós tagország vagy magáncég rubelben fizetne az orosz gázért vagy hajlandó lenne erre – közölte hétfőn Kadri Simson, az energiaügyekért felelős uniós biztos.
Az olasz kormányfő, aki korábban az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is volt, kizárta, hogy idén gazdasági recesszió lehet, annak ellenére, hogy a gazdasági helyzetet „nagyon bizonytalannak” értékelte.
Ami az ukrajnai háborút illeti, Mario Draghi kijelentette: a konfliktus bizonyította, hogy Oroszország nem Góliát, „kevésbé legyőzhetetlen, mint amennyire hittük”. Kifejtette, hogy minden félnek, köztük az Egyesült Államoknak is erőfeszítést kell tennie a tárgyalások megkezdéséhez.
– hangsúlyozta Mario Draghi. Mint mondta, a béke nem lehet „felülről diktált (…) nem lehet olyan, amely kedvez az Egyesült Államoknak, Európának, az oroszoknak, de elfogadhatatlan az ukránok számára, mivel az katasztrófához vezetne”. Megjegyezte, hogy olyan béke kell, amelyet ukránok és oroszok is tiszteletben tartanak.
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folytatott földgáz-kereskedelem szabályairól szóló rendeletet, amely a szerződések alapján rubelalapú fizetési rendszert ír elő.
Arra a kérdésre, hogy Oroszország tagja maradhat-e a legfejlettebb országokat tömörítő G20 csoportnak, Draghi azt válaszolta: „egyfelől mindannyiunkban megvan a viszolygás, hogy ne üljünk le egy asztalhoz Putyinnal. Másrészt azonban a világ nagy része ott van, és ha felállunk, magára hagyjuk a világ többi részét”. Draghi hozzátette, hogy Joe Bidennel az ukrajnai kikötők lezárása miatti élelmiszerválságról is egyeztettek. A kikötők megnyitása lehet az első lépés a felek közötti párbeszédben – mondta az olasz kormányfő.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!