Fotó: Barabás Ákos
Őrizetbe vettek egy embert Németországban a Borussia Dortmund labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylettel összefüggésben – jelentette be szerdán a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.
2017. április 12., 15:482017. április 12., 15:48
2017. április 12., 16:402017. április 12., 16:40
A kedd esti támadással kapcsolatban két ember került a hatóságok látókörébe. Mindketten az „iszlamista spektrumhoz\" tartoznak. Házkutatást tartottak náluk, az egyiket őrizetbe vették. Egyelőre vizsgálják, hogy kezdeményezzék-e előzetes letartóztatásukat – ismertette Frauke Köhler a legfőbb ügyészség karlsruhei központjában tett sajtónyilatkozatában.
Az eddigi adatok szerint feltételezhetően terrorista hátterű merénylet történt, de az indíték egyelőre ismeretlen. A helyszínen három, azonos szövegezésű írást találtak, amelyek alapján „lehetségesnek tűnik az iszlamista háttér\". A szöveget mindenekelőtt a muzulmán vallással és kultúrával foglalkozó tudomány, az iszlamológia elemzési szempontjai szerint vizsgálják – mondta a szóvivő.
A német sajtóban megjelent híreket megerősítve hozzátette, hogy az „Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében\" kezdetű, aláírás nélküli szöveg tartalmazza azt a követelést, hogy vonják vissza az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióból a német légierő Tornado felderítő gépeit és zárják be a németországi Ramsteinnél működő amerikai légi bázist. „Az interneten megjelent egy másik szöveg is, amely szélsőbaloldali háttérre utal, ennek eredetisége az első értékelések alapján erősen kétséges\" – mondta Frauke Köhler.
A robbanószerkezetekben fém szegecseket helyeztek el. Egy ilyen tárgy áthatolt az autóbusz szélvédőjén és belefúródott egy ülésbe. Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt komoly baj – emelte ki a súlyos, állam elleni ügyekben illetékes ügyészség szóvivője. A pokolgépek összetételét és gyújtószerkezetét még tanulmányozzák.
Angela Merkel kancellár szerdai sajtónyilatkozatában visszataszító tettnek nevezte a BVB elleni támadást, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Hangsúlyozta, hogy a hatóságok mindent megtesznek az eset lehető leggyorsabb feltárásáért. A kancellár méltatta a szurkolók „nagyszerű szolidaritását\", amely szavai szerint egyértelmű, világos üzenet az erőszak minden formája ellen. Hasonlóan nyilatkozott számos további vezető német politikus is, köztük a szövetségi kormány több minisztere és Martin Schulz, a szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje, elnöke.
A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19.15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük.
A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel ellátott jármű két helyen károsodott, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, az együttes egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották szerda estére. A találkozón a szolidaritás jeleként részt vesz Hannelore Kraft észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök és Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.