Fotó: Lockheed Martin
Az ukrán védelmi minisztérium jövőre 4,85 milliárd dollárt tervez költeni rakétafegyverek és lőszerek beszerzésére – közölte a minisztérium sajtószolgálata.
2023. november 24., 15:062023. november 24., 15:06
„A 2024-es védelmi költségvetés egyik prioritása a rakétafegyverzet és a lőszerek. (…)
Mintegy 80 milliárd hrivnyát (2,2 milliárd dollárt) katonai felszerelésre fognak fordítani” – derült ki a minisztérium Facebook közösségi oldalán pénteken közzétett közleményből.
A tárca hozzátette: elsősorban fegyvereket és felszereléseket vásárolnak majd, a javítási munkákra pedig ukrán gyártókat szerződtetnek. A tervek szerint jövőre több mint 190 milliárd hrivnyát (5,2 milliárd dollárt) kapnak majd az e célokra elkülönített pénzeszközökből.
Korábban Denisz Smihal miniszterelnök elmondta, hogy a törvényhozás által jóváhagyott 2024-es ukrán költségvetésben a kiadások közel felét katonai és biztonsági szükségletekre fordítják.
Miután Volodimir Zelenszkij elnök aláírja a törvényt, 96 milliárd hrivnyát (2,66 milliárd dollárt) átcsoportosítanak a regionális költségvetésekből a hadiiparra. Erre a célra a katonai fizetések személyi jövedelemadóját fogják felhasználni.
Emellett az állami útalap teljes költségvetését a hadsereg igényeinek kielégítésére irányítják át. Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter szerint ez mintegy 94,7 milliárd hrivnyát (mintegy 2,6 milliárd dollárt) tesz ki.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!