Fotó: Román határőrség
Az ukrán-magyar határszakaszon 5117-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4757-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
2023. március 05., 11:122023. március 05., 11:12
Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták. Vonattal 71-en érkeztek Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.
Noha egyik harcoló fél sem tesz közzé hivatalos adatokat katonai veszteségeiről, szakértők becsült adatai alapján az ukránok legalább százezer, az oroszok pedig 150 ezer katonát veszítethettek a harctéren.
Az ukrán erők egyik parancsnoka, akit a „Madjar” hívójellel azonosítanak, azt mondta a Telegram-csatornáján közzétett videóban, hogy egysége parancsot kapott Bahmut azonnali elhagyására.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
szóljon hozzá!