Fotó: Gov.ro
Megalakult Várnában a „balkáni visegrádi négyek csoportja”, amely „együtt fogja hallatni hangját” - jelentette be Bojko Boriszov bolgár kormányfő.
2017. október 04., 11:102017. október 04., 11:10
2017. október 04., 11:142017. október 04., 11:14
Mihai Tudose román kormányfő a Bulgária, Görögország és Szerbia vezetővel való keddi találkozón úgy nyilatkozott, hogy a négy ország együtt az Európai Uniót védő „fal” lehet.
„Nem csináltunk egyebet, mint kibővítettük az együttműködést Románia, Bulgária, Görögország és Szerbia között. (...)
- idézte az Agerpres a román miniszterelnököt.
Tudose szerint fontos, hogy mindenki megértse, hogy a csapat nem „valaki, vagy valami ellen” állt össze, hanem azért, hogy „együtt jobban érvényesítsék érdekeiket”.
A román, görög és bolgár miniszterelnök, illetve a szerb államfő a várnai Evkszinográd palotában vett részt a magas szintű négyoldalú találkozón, a következőre várhatóan Szerbiában kerül sor.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!