Alekszej Navalnij
Fotó: Alekszej Navalnij/Instagram
Bűnösnek mondta ki csalás és egy bíró megsértése vádjában egy moszkvai bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a pokrovi börtönben kedden megtartott, kihelyezett ítélethirdetésen.
2022. március 22., 11:472022. március 22., 11:47
2022. március 22., 12:342022. március 22., 12:34
Az ügyészség 13 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte a perben.
A tárgyaláson két esetet egyesítettek. Az első eljárást azon a címen indították Navalnij ellen, hogy a 2018-as elnökválasztási kampány alatt összegyűjtött 588 millió rubelnyi kampányadományt, noha tudatában volt annak, hogy egy korábbi gazdasági bűncselekményben (az úgynevezett Kirovlesz-ügyben) történt elmarasztalása miatt el fogják tiltani a részvételtől. Ebből az összegből a vádirat szerint 356 millió rubelt jogellenesen a saját céljaira költött el. Az ügynek négy adományozó a károsultja.
A második ügyet egy ügyésznek és egy tanúnak az „igazságszolgáltatás tekintélyét sértő” sértegetése címén indították.
A tárgyalást abban börtönben rendezték meg, amelyben Alekszej Navalnij két és fél éves büntetését tölti, amelyet szintén gazdasági bűncselekmény (az úgynevezett Yves Rocher-ügy) miatt szabtak ki rá. Navalnij és társai ellen szélsőséges közösség létrehozása címén is eljárás indult.
Az állampolgárok személyiségét és jogait sértő szervezet létrehozásával vádolta meg Alekszej Navalnij ellenzéki politikust szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Harmincnapi letartóztatásra ítélte hétfőn egy bíróság Himkiben Alekszej Navalnijt. Válaszként utcára hívta híveit az Oroszországba visszatért ellenzéki politikus.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
szóljon hozzá!