Bűncselekmény áldozata lett Szilágyi István budapesti színművész

Szilágyi István az erdélyi magyar közönség előtt is ismert volt •  Fotó: MTI/Kallos Bea

Szilágyi István az erdélyi magyar közönség előtt is ismert volt

Fotó: MTI/Kallos Bea

Megöltek egy férfit Budapest XVII. kerületében, a rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. Több magyarországi hírportálon megjelent információ szerint a gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész.

Krónika

2020. május 03., 14:042020. május 03., 14:04

2020. május 03., 20:082020. május 03., 20:08

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az esetről kiadott közleményében azt írta, vasárnap reggel 7 óra 34 perckor érkezett bejelentés arról, hogy a XVII. kerületi X. utca egyik családi házában egy férfi bántalmazza apját. Az MTI közölte, a rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, aki ellen a BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

A Magyar Nemzet internetes oldalának beszámolója szerint a több mint száz filmben szereplő művészt kora reggel összezúzott koponyával találta meg hozzátartozója a ház egyik szobájában.

Az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint Szilágyi Istvánt egy nagy erejű ütéssel megölték. A szomszédok szerint a házból reggel 8 óra tájban elvitték a rendőrök a színművész 49 éves fiát, aki három éve már brutálisan megverte az édesapját, s akkor felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték tette miatt. Rendőrségi információnk szerint egyelőre ismeretlen tettes ellen emberölés miatt indult nyomozás, Szilágyi fiának elszámoltatása jelenleg is tart a Teve utcai Rendőrségi központban. A rendőrség később közölte, a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, aki ellen a BRFK életvédelmi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Az Aase-díjas színművész Gyomán született 1937. december 7-én, 1961-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. 1965-től 1973-ig az Irodalmi Színpad, 1973 és 1975 között a Vidám Színpad tagja volt. 1975-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1976-ban a Vígszínház tagja lett. A Mafilm társulatához 1979-ben került. Karakterszerepeket alakított; az 1959-ben készült Égrenyíló ablak című filmben állt először kamera elé. Országosan ismertté 1968-ban Sípos úr figurájának megformálása tette a Bors című tévéfilmsorozatban. 1998-tól a Győri Nemzeti Színház tagja volt 2016-ban történt nyugdíjazásáig.

A '90-es években a Lottó reklámarca is volt, a filmklipekben jellemzően egy hatalmas kupac készpénz szertelenül boldog tulajdonosát alakította. Legismertebb szerepe Lópici Gáspár, az utca hírmondója volt a Keménykalap és krumpliorr című, 1978-as magyar filmben. További elismerései: Gobbi Hilda-díj (2003), a 40. Magyar Filmszemle Életműdíja (2009), Kisfaludy-díj (2010), Kisfaludy-életműdíj (2015), Pro Urbe Győr (2016).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma

Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et.

Meghaladja a harmincat a kijevi légicsapás halálos áldozatainak száma
2025. augusztus 01., péntek

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán

Németország és az Európai Unió teljes autoriter és militarista irányba sodródáik – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov európai „Negyedik Birodalmat” vizionál az ukrajnai háború kapcsán
2025. augusztus 01., péntek

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt

A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.

Bírálja Nicușor Dant a Zsidó Világkongresszus vezetője a fasiszta propaganda elleni törvény elleni fellépése miatt
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.

Washington: adja meg magát a Hamász!
Washington: adja meg magát a Hamász!
2025. augusztus 01., péntek

Washington: adja meg magát a Hamász!

2025. augusztus 01., péntek

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.

Trump egy héten belül megállapodást akar az ukrajnai háború lezárásáról
2025. július 31., csütörtök

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása

A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása
2025. július 31., csütörtök

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét

Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét
2025. július 31., csütörtök

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok

Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

2025. július 31., csütörtök

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra

Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra