Budapest megfélemlítésnek tekinti, és NATO-s szinten is felveti a kárpátaljai házkutatások ügyét

•  Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Minden nemzetközi fronton kiáll a magyar kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek keddi ülésén fel fogja vetni a kárpátaljai magyar intézményeknél hétfőn tartott házkutatások ügyét.

MTI

2020. november 30., 21:502020. november 30., 21:50

2020. november 30., 21:542020. november 30., 21:54

A külgazdasági és külügyminiszer hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy „az elmúlt időszak ígérgetései, az idézőjeles békülési törekvések” ellenére Ukrajnában továbbra is kormányzati politika maradt a magyar közösség megfélemlítése és a magyarellenesség. Szijjártó tudatta: a hétfői házkutatásokkal kapcsolatban a kormány kifejezte tiltakozását az ukrajnai külügyminisztériumban, és Budapestben bekérették a magyarországi ukrán nagykövetet.

A miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben egy ország a transzatlanti közösség része akar lenni, egy NATO-tagországhoz tartozó kisebbséget „folyamatosan megfélemlít és nyomás alatt tart”.

„A kormány ezért hangot fog adni azon követelésének, hogy Ukrajna állítsa le a magyar nemzeti közösség elleni inzultusokat és a közösség folyamatos megfélemlítését” – mondta Szijjártó Péter.

Mint arról beszámoltunk, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közleménye szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hétfőn házkutatást tartott több kárpátaljai magyar intézményél és Brenzovics Lászlónak, a szövetség elnökének a lakásán. A házkutatások során, a kelet-ukrajnai zaporizzsjei bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával megnyitott büntetőügyre hivatkozó döntése alapján, olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul.

korábban írtuk

Anyaországi támogatásokkal összefüggésben folytatnak házkutatásokat az ukrán hatóságok kárpátaljai magyar intézményeknél
Anyaországi támogatásokkal összefüggésben folytatnak házkutatásokat az ukrán hatóságok kárpátaljai magyar intézményeknél

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat razziát tart hétfő reggeltől a Brenzovics Lászlóhoz, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökéhez köthető intézményekben – számol be a Kárpátalja.ma hírportál. Sajtóértesülések szerint magyarországi támogatásból megvalósuló fiktív szer

A KMKSZ azonban úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó – írta hétfői közleményében a szövetség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 23., péntek

Tucatnyi embert megkéselt egy nő a hamburgi pályaudvaron

Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.

Tucatnyi embert megkéselt egy nő a hamburgi pályaudvaron
2025. május 23., péntek

Több száz ukrán már hazaérkezett a nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében

Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Több száz ukrán már hazaérkezett a nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében
2025. május 23., péntek

Egy amerikai tábornok elmondta, melyek lehetnek az első romániai célpontok egy orosz támadás esetén

Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.

Egy amerikai tábornok elmondta, melyek lehetnek az első romániai célpontok egy orosz támadás esetén
2025. május 23., péntek

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója

Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója
2025. május 23., péntek

Netanjahu keményen bírálta a Hamász ellen küzdő Izraelt szankciókkal fenyegető nyugati vezetőket

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.

Netanjahu keményen bírálta a Hamász ellen küzdő Izraelt szankciókkal fenyegető nyugati vezetőket
2025. május 23., péntek

Volt ukrán főparancsnok: Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaállítani korábbi határait

Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.

Volt ukrán főparancsnok: Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaállítani korábbi határait
2025. május 23., péntek

Részben „terroristapártoló” tevékenység miatt az amerikai kormányzat megvonja a Harvard jogát a külföldi diákok fogadására

Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.

Részben „terroristapártoló” tevékenység miatt az amerikai kormányzat megvonja a Harvard jogát a külföldi diákok fogadására
2025. május 23., péntek

Putyin ütközőzóna kialakításáról döntött az orosz–ukrán határon

Az orosz elnök ütközőövezet létrehozásáról döntött csütörtökön Oroszország és Ukrajna határa mentén.

Putyin ütközőzóna kialakításáról döntött az orosz–ukrán határon
2025. május 22., csütörtök

Biztonsági figyelmeztetés orosz kibertámadások kivédésére, Románia is érintett

Biztonsági figyelmeztetést tett közzé az Egyesült Államok, Kanada és több európai ország hírszerzése orosz kibertámadások kivédésére.

Biztonsági figyelmeztetés orosz kibertámadások kivédésére, Románia is érintett
2025. május 22., csütörtök

Ukrajna még durvább oroszellenes szankciókat követel az EU-tól, Moszkva feltételeket támaszt a tűzszünethez

Ukrajna a jövő héten arra kéri az EU-t, hogy fontolja meg a Moszkva elszigetelésére irányuló újabb nagyszabású lépéseket, beleértve az orosz vagyon lefoglalását és az orosz olaj egyes vásárlóival szembeni szankciók bevezetését.

Ukrajna még durvább oroszellenes szankciókat követel az EU-tól, Moszkva feltételeket támaszt a tűzszünethez