Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke
Fotó: Európai Bizottság/Facebook
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítése céljából – jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kedden.
2023. június 20., 18:112023. június 20., 18:11
2023. június 20., 18:132023. június 20., 18:13
Az elnök szerint a többéves pénzügyi költségvetési keretből elkülönített tartalék lehetővé teszi az EU számára, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat a háborús fejlemények szerint számítsák ki. „A tartalék létrehozása mindenekelőtt kiszámíthatóságot biztosít majd ukrajnai partnereink számára, más adományozókat is ösztönöz, számunkra pedig lehetővé teszi, hogy pénzügyi támogatásunkat valóban a helyszínen kialakult helyzetnek megfelelően számítsuk ki, mivel mindannyian tudjuk, hogy egy háború a lehető legnagyobb rugalmasságot követeli meg tőlünk” – fogalmazott von der Leyen.
Kiemelte: a finanszírozást az EU külső határainak és unión kívüli országokkal való együttműködés megerősítésére és a szomszédos országokban tartózkodó menekültek segélyezésére használnák fel.
Von der Leyen továbbá arról is beszélt, hogy az EU-nak 160 milliárd euróval többet kellene beruháznia technológiai versenyképességének megerősítése céljából. Azt is hozzátette, hogy a bizottság kereskedelmi korlátot vezetne be az unión kívüli országokkal szemben a „csúcstechnológiák korlátozott és szűk körére” összpontosítva, saját versenyképességének megőrzése érdekében.
Az elnök szerint a globalizáció és a nyitott gazdaság jótékony hatással vannak Európára gazdasági szempontból, ugyanakkor a világ egyre jobban geopolitikai jellegűvé válik, és létezik egy korlátozott számú kulcsfontosságú technológia, amelyeket agresszív módon lehet felhasználni. „Ezért vált a gazdasági biztonság témája prioritássá számunkra és sok partnerünk számára” – emelte ki von der Leyen.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
A Kreml ismét nukleáris megtorlással fenyegette meg a Nyugatot azon hírek kapcsán amelyek szerint Ukrajna nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket kaphat, amelyeket Oroszország elleni támadásokhoz használhat.
szóljon hozzá!