Fotó: Facebook/Romanian Battlegroup „Getica”
Ukrajnában harcoló román zsoldosok is részt vettek az elmúlt napokban orosz területen végrehajtott bevetéseken – derült ki, miután kedden képeket tettek közzé a helyszínről.
2024. március 20., 10:572024. március 20., 10:57
A Getica román harccsoport nevű Facebook-oldalon közzétett üzenetben közölték, hogy többször behatoltak határ menti orosz falvakba, hozzátéve, hogy nem találtak működő rendőrőrsöket vagy hatóságokat.
„Oroszország készen áll az atomháborúra, de nem képes megvédeni a szárazföldi határait” – fogalmaztak a román önkéntesek.
„Az Oroszországi Föderáció azt mondta, hogy tudnak rólunk, követnek minket, keresnek minket. Itt volt az ideje annak is, hogy megerősítést kapjunk, hogy amit csinálunk, az jó, az hatékony, hogy kellemetlenséget okozunk az ellenségnek. A jó hír az, hogy mi is keressük őket. A megtévesztés az információs tér és a harctér olyan eleme, amely zavart és bizonytalanságot idéz elő az ellenség soraiban.
Mély polgári felelősségtudattal próbáltuk megadni magunkat és végrehajtani azokat az elfogatóparancsokat, amelyeket az Oroszországi Föderáció adott ki. Megrohamoztuk a határ menti falvaikat, de nem találtunk működő rendőrőrsöket, hatóságokat. Oroszország felkészült az atomháborúra, de nem képes megvédeni a szárazföldi határait egy olyan állammal, amellyel háborúban áll” – fogalmaztak a románok.
„Az orosz Nyomozó Bizottság folytatja a nyomozást a zsoldosok toborzása és az ellenségeskedésekben az ukrán fegyveres erők oldalán való részvételének büntetőügyében. A beérkezett bizonyítékok alapján döntés született arról, hogy az Oroszországi Föderáció Büntetőtörvénykönyve 359. cikkének 3. része (zsoldoskodás) alapján vádat emelnek öt országból, köztük Hollandiából, Új-Zélandról, Norvégiából, Lengyelországból és Romániából származó külföldiek ellen. Ebben a szakaszban összesen mintegy 700 külföldit vettek fel a körözési listára” – közölte az ügynökség. Az orosz védelmi minisztérium 2023 júliusában közölte, hogy 2022. február 24. óta 84 országból összesen 11 675 zsoldos ment Ukrajnába, hogy Kijev oldalán harcoljon. A legnagyobb csoportok Lengyelországból (több mint 2600), az Egyesült Államokból és Kanadából (legalább 900), valamint Grúziából (több mint 800) érkeztek.
A Szibériai Zászlóalj orosz önkéntes harcosai azt állították, hogy behatoltak az oroszországi Belgorodi területen található Gorkovszkij településre, és átvették az ellenőrzést a helyi közigazgatás épülete felett – közölte a milícia vasárnap este.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
szóljon hozzá!