Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Több tényező együttese vezethette az amerikai Wisconsin állambeli iskolai lövöldözőt, a 15 éves Natalie Rupnow-t – közölte a helyi rendőrség vezetője kedden Madison városában.
2024. december 18., 13:232024. december 18., 13:23
Shon Barnes rendőrfőnök azt mondta, hogy a Wisconsin állambeli Abundant Life Christian School keresztény magániskolában tanuló tettes
Az erőszakos cselekményben egy diák és egy tanár vesztette életét, valamint a támadó, aki a helyszínen öngyilkosságot követett el.
Hat ember megsebesült, akik közül két diák válságos állapotban került kórházba, rajtuk kívül könnyebb sérülésekkel három diák és egy tanár szorult ápolásra. Utóbbiak közül ketten már hétfőn elhagyhatták az egészségügyi intézményt.
A hatóságok korábban azt is közölték, hogy a tettes egy kézifegyverrel kezdett lövöldözni iskolájában. Az elkövető családja együttműködik a nyomozásban, és már tartottak házkutatást lakásukban.
A halálos lövöldözést követően Joe Biden elnök közleményében megdöbbentőnek és oktalannak nevezte a támadást.
Mint ismert, a lövöldözés hétfőn délelőtt, tanítási időben történt az Abundant Life Christian Schoolban, ahol csaknem 400 gyerek tanult; óvodáskorúaktól a középiskolásokig.
Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban – közölte a hatóság hétfőn. Az elkövető két diáktársát agyonlőtte, többeket súlyosan megsebesített.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
szóljon hozzá!