Agyonlőtte diáktársait egy fiatal egy amerikai magániskolában

Agyon lőtte

Fotó: Abundant Life Christian School/Facebook

Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban – közölte a hatóság hétfőn. Az elkövető két diáktársát agyonlőtte, többeket súlyosan megsebesített.

MTI

2024. december 16., 21:422024. december 16., 21:42

2024. december 16., 23:402024. december 16., 23:40

Az Egyesült Államok északi részén fekvő szövetségi állam nagyvárosának rendőrfőnöke első sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy négy áldozatot találtak az Abundant Life Christian School keresztény magániskola épületében. Shon Barnes szavai szerint a feltételezett lövöldöző egy fiatalkorú, akit beavatkozó rendőrök szintén holtan találtak az iskola épületében.

A rendőri vezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy az első megállapítások szerint a tettes az iskola diákja volt.

A járőrök késő délelőtt, 10 óra 57 perckor érkeztek az intézményhez bejelentésre – mondta a rendőrfőnök, aki azt is elmondta, hogy az érintett iskola bejáratánál nem volt fémdetektor. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy hét embert vittek kórházba lőtt sebesülésekkel, állapotuk a könnyű sebesüléstől az életveszélyesig terjed.

Az áldozatok és sérültek kilétét és életkorát egyelőre nem közölték, amit a hozzátartozók érdekeivel indokoltak. A területet lezárták, és a lakosságot arra kérték, hogy kerülje el az iskola környékét. Az Abundant Life Christian Schoolban csaknem 400 gyerek tanul, óvodáskorúaktól a középiskolásokig.

korábban írtuk

Több halálos áldozatot hagyott maga után egy lövöldözés az Egyesült Államokban
Több halálos áldozatot hagyott maga után egy lövöldözés az Egyesült Államokban

Legkevesebb négy halálos áldozatot és 18 sebesültet hagyott maga után egy lövöldözés az Egyesült Államok délkeleti részén található, alabamai Birminghamben – közölte vasárnap Truman Fitzgerald rendőrségi szóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 16., hétfő

Légvédelmi eszközök átadásáról is egyeztet Zelenszkij több NATO-tagállam vezetőjével

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán több NATO-tagállam vezetőjével egyeztet Ukrajna támogatásának fenntartásáról és légvédelmi eszközök átadásáról – erősítette meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete az MTI-nek hétfőn.

Légvédelmi eszközök átadásáról is egyeztet Zelenszkij több NATO-tagállam vezetőjével
2024. december 16., hétfő

„Katasztrófa!”: nagyon nem örül a német rendőrszakszervezet vezetője, hogy Románia és Bulgária Schengen-tag lesz

Bár az európai uniós tagállamok belügyminiszterei több éves huzavona után csütörtökön végre jóváhagyták, hogy Románia és Bulgária a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon, Nyugat-Európában nem mindenki örül a hírnek.

„Katasztrófa!”: nagyon nem örül a német rendőrszakszervezet vezetője, hogy Románia és Bulgária Schengen-tag lesz
2024. december 16., hétfő

Kijev szerint már százával vetik be az oroszok az észak-koreaiakat az ukránok ellen

„Több száz” észak-koreai katona harcol az orosz csapatok mellett a Kurszki területen – jelentette ki Ukrajna amerikai nagykövete, Okszana Markarova a CBS Newsnak adott vasárnapi interjújában.

Kijev szerint már százával vetik be az oroszok az észak-koreaiakat az ukránok ellen
2024. december 16., hétfő

Trump és Netanjahu egyetért abban, hogy Izraelnek győznie kell a Hamász ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap közölte, hogy „nagyon szívélyes” telefonbeszélgetést folytatott Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.

Trump és Netanjahu egyetért abban, hogy Izraelnek győznie kell a Hamász ellen
2024. december 15., vasárnap

Őrizetbe vettek egy férfit, miután öt embert agyonlőttek Franciaországban

A francia rendőrség őrizetbe vett egy férfit és tűzfegyvereket foglalt le, miután előzőleg szombaton öt embert agyonlőttek az észak-franciaországi Dunkerque közelében.

Őrizetbe vettek egy férfit, miután öt embert agyonlőttek Franciaországban
2024. december 15., vasárnap

Ferenc pápa békét kívánt a Közel-Kelet egészének

Békét kívánt Közel-Kelet egészének Ferenc pápa a korzikai Ajaccio székesegyházában mondott beszédében vasárnap.

Ferenc pápa békét kívánt a Közel-Kelet egészének
2024. december 15., vasárnap

Az olasz miniszterelnök segítségében bízik George Simion – Giorgia Meloni bejelentette lemondását

A szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, George Simion is jelen volt az Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia) párt által Rómában szervezett Atreju kongresszuson.

Az olasz miniszterelnök segítségében bízik George Simion – Giorgia Meloni bejelentette lemondását
2024. december 15., vasárnap

Írország „antiszemita lépései és retorikája” miatt Izrael bezárja dublini nagykövetségét

Izraeli bezárja dublini nagykövetségét. „Írország kormányának szélsőségesen Izrael-ellenes politikája” miatt, ugyanakkor megkezdi új követségének előkészítését Moldovában – jelentette be vasárnap Gideon Szaár izraeli külügyminiszter.

Írország „antiszemita lépései és retorikája” miatt Izrael bezárja dublini nagykövetségét
2024. december 15., vasárnap

Az amerikaiak több mint fele szerint reményteljes Donald Trump hivatalba lépése, csaknem fele viszont fél tőle

Az amerikai választók több mint fele „reményteljesként” írja le a Trump-adminisztráció hivatalba lépéséhez fűződő érzéseit, miközben a választók csaknem fele „félelmet” érez – derül ki egy friss közvélemény-kutatásából.

Az amerikaiak több mint fele szerint reményteljes Donald Trump hivatalba lépése, csaknem fele viszont fél tőle
2024. december 15., vasárnap

Ukrajna: véletlenül egy orosz egységre nyitottak tüzet az észak-koreai katonák, több embert megöltek

A Kurszki területen az orosz erők oldalán harcoló észak-koreai csapatok támadásban megölték egy orosz egység nyolc tagját – állította az ukrán katonai hírszerzés (GUR) szombaton.

Ukrajna: véletlenül egy orosz egységre nyitottak tüzet az észak-koreai katonák, több embert megöltek