„Mélységesen elhibázott döntés”: a Gabriel Resources fellebbezést fontolgat a Verespatak-perben született ítélet ellen

A Gabriel Resources képviselői bejelentették, hogy fontolóra veszik annak lehetőségét, hogy megfellebbezzék a verespataki bányaperben született, Romániának kedvező bírósági ítéletet – tudatta a cég.

Balogh Levente

2024. március 09., 10:512024. március 09., 10:51

2024. március 09., 10:572024. március 09., 10:57

„Ez egy mélységesen elhibázott döntés” – mondta a kanadai cég elnöke, Anna El-Erian, aki rámutatott, hogy a román kormány politikai szerepvállalásával megakadályozott „egy emblematikus bányaprojektet”, amelyről a román állammal kötött partnerségi szerződésben állapodtak meg.

Idézet
A vállalat jogi tanácsadóival felülvizsgálja a bíróság döntését, hogy felmérje a lehetőségeit, beleértve az ítélet megfellebbezését az ICSID-egyezmény megsemmisítési eljárásán keresztül. Úgy véljük, hogy a többség döntése mélységesen elhibázott. Amint azt a különvéleményt megfogalmazó döntőbíró is elismerte, a román kormánynak a Gabriel szerződéses jogaiba való folyamatos politikai beavatkozása megakadályozta egy, az állammal partnerségben birtokolt kiemelt bányaprojekt fejlesztését”

– áll Anna El-Erian, a Gabriel Resources elnöke hivatalos közleményében.

A Gabriel Resources rámutat, hogy a bíróság döntése 2:1 arányban született.

„Időre van szükségünk, hogy mérlegeljük a lehetőségeinket, de sietünk kifejezni őszinte elismerésünket részvényeseinknek a rendíthetetlen támogatásukért és türelmükért ebben az elhúzódó folyamatban. Szeretnénk továbbá köszönetünket kifejezni komoly és szorgalmas vezetőségünknek és romániai és külföldi alkalmazottaink csapatának, akik pályafutásuk jelentős részét a projekt fejlesztésének szentelték azzal az őszinte meggyőződéssel, hogy ez az ország érdekeit szolgálja” – áll a Gabriel Resources sajtóközleményében.

korábban írtuk

Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert
Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert

A román államnak adott igazat a Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központjának (ICSID) washingtoni székhelyű nemzetközi választottbírósága a kanadai Gabriel Resources által indított kártérítési perben.

A cég úgy véli, hogy Románia nagy gazdasági lehetőséget szalasztott el.

„A Gabriel részvényesei több százmillió dollárt fektettek be egy olyan átalakító bányaprojekt megvalósításába, amely nagyon jelentős társadalmi és pénzügyi előnyöket hozott volna a román népnek, nemcsak Verespatakon, hanem egész Romániában.

Idézet
Sajnáljuk, hogy Románia, annak gazdasága és polgárai elszalasztották a lehetőséget, hogy profitálhassanak ebből a bányaprojektből. Részletesen tanulmányozni fogjuk a bíróság döntését, mielőtt mérlegelnénk a következő lépéseinket”

– áll a közleményben.

Mint arról beszámoltunk, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) washingtoni székhelyű nemzetközi választottbírósága kelet-európai idő szerint pénteken, nem sokkal éjfél előtt kibhirdetett ítéletében a román államnak adott igazat, így Bukarest nem fizet kártérítést a Gabriel Resourcesnak a Verespatak-ügyben.

Az ítélet meglepő, mivel az elmúlt hetekben mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter azt mondta, hogy Románia arra számít, hogy elveszíti az ügyet, és azt sugallták, hogy a román államnak 2 milliárd eurós kártérítést kellene fizetnie.

Korodi Attila: Istenem, köszönöm szépen! Tánczos Barna a pénzügyminisztert bírálta

Korodi Attila volt RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter boldogan vette tudomásul a Románia győzelmét hozó ítéletet.
„Megnyertük a Gabriel Resources elleni pert. Nem tudom visszafogni az örömömet. A cég velem kezdte, és a román állammal akarta befejezni a kártérítési igényt. 16 év pereskedés, követelések, politikai nyomás, szabálytalanságok.
Istenem, nem tudom elhinni.
Boldog vagyok, mint egy kisgyerek!!!!.
Egymillió eurós kártérítést követeltek tőlem. Példátlan támogatást kaptam az ellenem indított perben az én oldalamon és a minisztérium oldalán perbe szálló civil szervezetek részéről. És akkor is nyertem, és a román állam ezúttal is nyert” – fogalmazott közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az exminiszter, aki kiemelte a romániai ügyvédcsapatot vezető Crenguța Leaua érdemeit is.



„A jogi csapat volt az, amely 2007 óta támogatott minket. Ők az akkor általam vezetett Környezetvédelmi Minisztérium érdekeit védték. És az ügyet a mai napig, 2024-ig igazságosan fenntartották.
Miközben ezeket a gondolatokat írom, az álom csak most szállt ki a szememből. Talán egy álmatlan éjszaka lesz, boldogsággal és sok nehéz, de kellemes emlékkel, zsarolásról, de bajtársiasságról is. Rendkívül fiatal voltam akkoriban, de az igazságérzetet átadták az igaz ügyért harcoló, lelkes férfiak. Istenem, köszönöm szépen” – zárta magyarul egyébként román nyelvű bejegyzését.
Tánczos Barna szintén RMDSZ-es volt környezetvédelmi miniszter szombaton kijelentette, hogy ezzel lezártnak tekinthető a romániai ciántechnológiás aranykitermelés ügye.
A politikus az Agerpres-nek nyilatkozva szombaton elmondta, a ciántechnológiás kitermelést szabályozó romániai és európai uniós törvények is rendkívül összetettek és nehezen betarthatók, ezért szerinte lezártnak kell tekinteni a romániai ciános aranykitermelés kérdését.
Tánczos gratulált a környezetvédelmi minisztériumnál dolgozó volt kollégáinak „a professzionális és komoly munkájukért”. Azt mondta, nekik is köszönhető, hogy Románia számára kedvező ítélet született a Verespatak-perben, az államot képviselő ügyvédek ugyanis számos javaslatukat figyelembe vették és felhasználták.
A volt tárcavezető szerint ugyanakkor érthetetlen, hogy Marcel Boloş pénzügyminiszter miért bocsátkozott feltételezésekbe az elmúlt hetekben a per kimenetelét illetően, miközben az évek során a kormány és az illetékes minisztériumok képviselői is tartózkodtak a nyilatkozatoktól. Tánczos úgy véli, Boloş kijelentései miatt most meglepőnek számít a Románia számára kedvező döntés.
„Ha nem sugallta volna egy hónapon át, hogy elvesztettnek tekintik a pert, ma mindenki Románia látványos győzelméről beszélne” – zárta nyilatkozatát Tánczos Barna.

Iohannis: elérkezett az igazság pillanata

Üdvözölte Románia győzelmét a Verespatak-perben Klaus Iohannis államfő, és gratulált az eljárásban az állam érdekeit „szakszerűen” képviselő szakembereknek.
„Hosszú éveken át tartó politikai és jogi viták után elérkezett az igazság pillanata. Románia megnyerte a Verespatak-pert, és nem kell semmiféle büntetést vagy kártérítést fizetnie. Harcolt és sikerült megvédenie nemzeti örökségét” – fogalmazott szombati Facebook-bejegyzésében az elnök.

Cioloş a nemzeti érdekek védelmét hangsúlyozza, Drulă szerint a PSD nyerészkedhetett a Verespatak-ügyön

A világörökségnek számító nemzeti értékeket nem szabad eladni, ezeket meg kell védeni – jelentette ki Dacian Cioloş volt miniszterelnök péntek éjszaka, miután a kormány közölte, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) nemzetközi választottbírósága Romániának adott igazat a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt a Gabriel Resources által indított kártérítési perben.
„Verespatak továbbra az UNESCO világörökségi listáján marad, és a román államnak nem kell semmiféle kártérítést fizetnie. Remélem, mindazok, akik az elmúlt években engem vádoltak, megértették, hogy a világörökségnek számító nemzeti értékeket nem szabad eladni, ezeket meg kell védeni” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében az európai parlamenti képviselő.
Eközben a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke arról beszélt: a Verespatak-per miatt az USR ellen indított „toxikus kampányukkal” a koalíciós pártok „heteken át szították a hisztériát”.
Cătălin Drulă a párt közleményében rámutatott, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Marcel Boloş pénzügyminiszter, valamint a két kormánypárt képviselői az általuk „százmilliókkal” finanszírozott televíziócsatornákkal együtt „heteken át szították a hisztériát a Verespatak-per miatt az USR ellen indított toxikus kampányukkal”.
„Vajon ez a kampány azt szolgálta, hogy a PSD-s nagykutyák sokat keressenek a tőzsdén? Vajon rosszat tettek az országnak azzal, hogy több milliárdos kártérítést emlegettek, mintha már elvesztette volna az állam a pert?” – tette fel a kérdést az ellenzéki párt elnöke.
Drulă szerint ha a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) „nem a jelenlegi kormány egyik szolgája vezetné”, az ügyészek már el is indították volna az eljárást mindezek kivizsgálására.
„Hihetetlen ez a lopás és hazugság. (...) Szorul a hurok, Marcel! Eljön az idő, amikor megfizetsz mindezért” – idézték a közleményben az USR elnökét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Antiszemitizmus Párizsban: zöld festéket fújtak a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára

Zöld festéket fújtak Párizs belvárosában a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára szombatra virradóra – közölték rendőrségi források.

Antiszemitizmus Párizsban: zöld festéket fújtak a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára
2025. május 31., szombat

ENSZ: a háború kezdete óta nem volt ilyen rossz a helyzet Gázában

A gázai helyzet a legrosszabb az Izrael és a Hamász fegyveresei közötti háború 19 hónappal ezelőtti kezdete óta – közölte pénteken az ENSZ a Reuters szerint.

ENSZ: a háború kezdete óta nem volt ilyen rossz a helyzet Gázában
2025. május 31., szombat

Megszűnik Elon Musk kormányzati pozíciója, de tanácsaival továbbra is segíti Trump munkáját

Elon Musk tanácsaival továbbra is segíti Donald Trump elnöki munkáját, azt követően is, hogy hivatalos kormányzati pozíciója megszűnik – hangzott el a milliárdos vállalkozó és az amerikai elnök közös, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Megszűnik Elon Musk kormányzati pozíciója, de tanácsaival továbbra is segíti Trump munkáját
2025. május 31., szombat

Trump: az orosz és az ukrán elnök makacssága is hátráltatja az ukrajnai tűzszünetet

Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök „makacssága” is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Trump: az orosz és az ukrán elnök makacssága is hátráltatja az ukrajnai tűzszünetet
2025. május 30., péntek

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland kormány 5,7 millió eurós céltartalékot különített el az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsekért járó esetleges kártérítés kifizetésére – írja a holland kulturális minisztérium közleményére hivatkozva az AFP.

A holland állam 5,7 millió eurós kártérítésre készül az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. május 30., péntek

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.

Parajdi bányakatasztrófa: a magyar katasztrófavédelem felajánlotta a segítségét
2025. május 30., péntek

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt

Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.

Trump megbízottja szerint jogos Moszkva aggodalma a NATO további keleti bővítése miatt
2025. május 30., péntek

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet

Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Megfellebbezi a Trump-kormányzat a vámokat felfüggesztő bírósági ítéletet
2025. május 30., péntek

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes

Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.

Izrael elfogadta az amerikai tűzszüneti javaslatot, a Hamász nem túl lelkes
2025. május 30., péntek

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is

Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors

Orbán Viktor: Parajd része a magyar nemzettudatnak, minden támogatást megadunk ott és a háromszéki árvízkárosultaknak is