Nincs túlságosan sok örömük az ünneplésre az Ukrajnában élő románoknak
Fotó: Facebook/Romani in Ucraina
Oktatási és anyanyelvhasználati jogaik megsértésére, „nyelvi-kulturális népirtásra” panaszkodnak az ukrajnai románok, akik Magyarországot és Bulgáriát hozva fel példaként határozottabb diplomáciai támogatást sürgetnek Románia részéről – közölte csütörtökön az Adevărul központi román napilap honlapján.
2020. július 16., 13:372020. július 16., 13:37
2020. július 16., 13:422020. július 16., 13:42
A lap a több mint 15 civil szervezetet tömörítő Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa (CNRU) által a bukaresti vezetőknek küldött leveleket ismerteti, amelyekben a kétkamarás román parlament külügyi bizottságainak elnökeitől, a bukaresti kormánytól, külügyminisztériumtól, és a román államfőtől kérnek segítséget. „Ukrajnában az a közvélekedés alakult ki, hogy csak Magyarországnak, Lengyelországnak és Oroszországnak van kifogása az ukrán asszimilációs politika ellen, míg Románia elégedett azzal, ami történik” – idézte az Adevărul az ukrajnai román ernyőszervezet megállapítását.
A küszöbön álló közigazgatási reform során szerintük a Csernyivci megye négy járásában jelenleg tömbben élő román közösséget úgy akarják szétosztani a megalakítandó nagyobb járások között, hogy arányok azok egyikében sem haladná meg a tíz százalékot, így nem lesz képviseletük az országos döntéshozásban, a helyi képviseletük pedig jelentősen elmarad valós számarányuktól. A CNRU azt kéri Bukaresttől: kezdeményezzen tárgyalásokat és kössön megállapodást Kijevvel a magyar iskolák és nyelvhasználat megőrzésére irányuló ukrán-magyar, illetve a bolgár kisebbség egységének megőrzését célzó ukrán-bolgár megállapodások mintájára.
A középfokú oktatásról szóló ukrán törvény a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztálytól elrendeli a fokozatos áttérést egyre több tanórában az ukrán nyelvű oktatásra. Az ukrajnai Csernyivci megyében a román oktatási tárca szerint 63, Kárpátalján további 12 román tannyelvű iskola működik. A bukaresti külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnában 400 ezer román él.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
szóljon hozzá!