2007. május 04., 00:002007. május 04., 00:00
Moszkva és Tallinn között a múlt hét óta fokozódik a feszültség, miután az észt főváros központjából a hatóságok döntése alapján eltávolították, és egy külvárosi katonai temetőbe helyezték át a II. világháborús szovjet katonák emlékművét. A lépés dühödt tiltakozást váltott ki a jelentős – a lakosság mintegy 25–30 százalékát kitevő – orosz ajkú kisebbség körében. Tizenéves fiatalok három egymást követő éjszakán utcai zavargásokban csaptak össze a rendőrökkel, aminek következtében egy fiatal életét vesztette, és több mint százötvenen sérültek meg. A rendőrség mintegy 600 tüntetőt vett őrizetbe. Szerdán nacionalista orosz fiatalok behatoltak egy moszkvai szerkesztőség épületébe, háromnegyed órával késleltetve az észt nagykövet ott tartott sajtóértekezletének megkezdését; hírek szerint magát a nagykövet asszonyt is megpróbálták megtámadni. Az épület előtt posztoló rendőrök nem avatkoztak közbe, a harcias fiatalokat végül a riasztott rohamrendőrök távolították el az Argumenti i Fakti lap székházából. A NATO nyilatkozata elfogadhatatlannak minősíti a Moszkvában történteket, és követeli azonnali beszüntetésüket. Toomas Hendrik Ilves észt elnökkel folytatott szerda esti telefonbeszélgetése során a NATO főtitkára is az atlanti szövetség támogatásáról biztosította a balti országot. Jaap de Hoop Scheffer egyúttal nyugtalanságának adott hangot az orosz magatartás miatt, leszögezve: „egy világháborús emlékmű vagy síremlék áthelyezése Észtország belügye”.
Moszkva szerint „komoly negatív következményekkel” jártak az orosz– észt kapcsolatokban az észt hatóságoknak a tallinni szovjet hősi emlékmű és a mellette lévő katonasírok áttelepítésére tett lépései – állapította meg az orosz külügyminiszter tárcája csütörtöki közleménye szerint. Szergej Lavrov egy észt kollégájával, Urmas Paettel folytatott telefonbeszélgetésen felszólította a tallinni vezetőséget, hogy tartózkodjon a „provokációs lépésektől”, amelyek tovább élezhetik a helyzetet. A külügyminisztérium egyúttal leszögezte, Oroszország az észt emlékmű-áttelepítés és rendőri fellépés egyértelmű bírálatát várja az EU-tól. Ami a moszkvai észt nagykövetség körüli nonstop ifjúsági demonstrációt illeti, Lavrov „természetes reagálásnak” nevezte az oroszok tiltakozását, de hozzátette: a képviselet biztonságát szavatolják, szükség esetén fokozva a már meghozott intézkedéseket.
Német kormányforrások szerint ugyanakkor egyre súlyosabb, immár nyílt konfliktust okoz az Európai Unió és Moszkva viszonyában az észt–orosz emlékműviszály. A források csütörtökön megerősítették, hogy a német uniós elnökség ismételten aggodalmának adott hangot az EU-tagállam Észtország és Oroszország között kialakult feszültség miatt. Úgy vélekedtek, hogy alig két héttel az Unió és Oroszország tervezett csúcstalálkozója előtt a felek közötti kapcsolatok mélypontra jutottak.
Hírösszefoglaló
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.