Bevetésen a román tűzoltók Rodosz szigetén
Fotó: Katasztrófavédelem
Görögország háborúban áll az országszerte pusztító erdőtüzekkel és további három nehéz nap vár rá – jelentette ki hétfőn Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az athéni parlamentben.
2023. július 24., 22:022023. július 24., 22:02
2023. július 24., 22:092023. július 24., 22:09
Ugyancsak hétfőn a hatóságok az ország összesen 64 régiójában oltják a tüzeket. Egyiptom, Románia és Törökország is tűzoltókat küldött a térségbe. Micotákisz vasárnap Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is egyeztetett az erdőtüzekről. A megbeszélést követően von der Leyen a Twitteren leszögezte: teljes mértékben támogatják a hőhullám és az éghajlatváltozás okozta erdőtüzek elleni küzdelmet.
A meteorológiai intézet bejelentette, hogy csütörtöktől lehűlés kezdődik, és a szezonban szokásos 35 fok körülire csökken a hőmérséklet, azonban szerdán még akár 46 Celsius-fokra is lehet számítani. Mindeközben Korfu és Ródosz szigetén a hét végén már több mint 32 ezer embert telepítettek ki, az utóbbi szigeten már hetedik napja égnek a tüzek. A görög közszolgálati média azt közölte, a hatóságoknak sikerült evakuálni az ott élőket és a nyaralókat is, a lángok elleni küzdelemben tűzoltóhelikopterek is részt vesznek.
Állatokat is mentenek a lánglovagok a katasztrófa elől
Fotó: Katasztrófavédelem
A hatóságok a szárazföld példátlanul nagy részét, Közép- és Dél-Görögország teljes keleti részét, valamint Évia és Rodosz szigetét, valamint a délnyugati országrész nagy területeit vasárnap a tűzveszélyesség 5., legmagasabb fokozatba sorolták. Görögország egy további részét a 4-es kategóriába sorolták, azaz nagyon magas kockázatúnak tartják a helyzetet.
Az 52 katonai tűzoltóból álló román különítmény célja a görög és szlovák tűzoltókkal együtt megakadályozni a lángok átterjedését a lakott területekre. A román tűzoltók feladata, hogy a görög összekötő tiszt közvetlen irányításával védvonalat tartsanak fenn a tűzfront és az érintetlen terület között, és biztosítsák a vízutánpótlást az érintett övezetekben bevetett többi tűzoltóautónak.
Fotó: Katasztrófavédelem
A Rodosz szigetén tartózkodó román tűzoltók felszerelése hat erdőtűzoltó járműből, két nagy kapacitású (10 ezer literes) tűzoltóautóból, egy 30 tonnás víztartályból, két parancsnoki járműből, valamint egy mikrobuszból áll. Románia eddig az idei nyáron 150 katonai tűzoltót küldött Görögországba, akik a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának, illetve a katasztrófavédelmi főfelügyelőségnek és alárendelt intézményeinek a munkatársai. Egy részük a védelmi minisztérium repülőgépével, másik részük szárazföldi úton jutott el Görögországba.
A tűzoltók mellett Románia eddig összesen tíz erdőtűzoltó járművet, öt 10 ezer literes tűzoltóautót, egy 30 ezer literes járművet, egy 30 tonnás víztartályt, egy 600 literes gyorsbeavatkozó járművet, a személyzet számára egy mobiltábort, illetve két kisbuszt és három Duster parancsnoki járművet küldött Görögországba. A román tűzoltók az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében siettek Görögország segítségére.
Át kell költöztetni a Rodoszon nyaraló romániai turistákat a szigeten tomboló erdőtüzek miatt – tudatta hétfőn az utazási irodák egyesülete (ANAT).
Nem tenné orosz célponttá Romániát, ha Kijev kérésének engedve átadna egy Patriot légvédelmi rakétaüteget Ukrajnának vélekedik Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.
Büszke tettére Juraj Cintula, az a férfi, aki szerdán délután Nyitrabányán, a kihelyezett kormányülés után öt lövést adott le közelről Robert Fico szlovák miniszterelnökre.
Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot.
Az Egyesült Államok komoly figyelmet összpontosít arra, hogy az ukrán elnök által a héten kért további Patriot rakétarendszereket és egyéb légvédelmi eszközöket előteremtse – közölte az amerikai külügyminisztérium.
szóljon hozzá!