Fotó: Facebook/Zsigmond Barna Pál
A 2010-et követően meghirdetett nemzetpolitika 2022 utáni megmaradásának fontosságát hangsúlyozta a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton Budapesten.
2021. november 13., 18:082021. november 13., 18:08
A Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület által Ezer év, ezer érv címmel rendezett konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, nagyon aktuális ma az, hogy fontos a nemzet, a nemzetállam. Folyamatosan támadások érik a nemzetet belülről és kívülről is – tette hozzá.
Zsigmond Barna Pál elmondta,
Láthatjuk azt, hogy migránsok betelepítésével próbálják lerombolni mindazt, amit mi nemzetként fontosnak tartunk. Támadás éri a keresztény kultúránkat, amely nélkül nem értelmezhető a magyar nemzet, és támadás éri a család intézményét is – sorolta.
A politikus kiemelte, fontosnak tartják, hogy a belső támadásokat is elhárítsák, ugyanis látni azt, hogy „Magyarországnak olyan baloldal jutott, amely időnkét ráront a nemzetre, szembefordítja a magyart a magyarral”.
– hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál. Közölte, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén a nemzeti identitás mellett állnak ki a fiatalok.
Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke kiemelte: a trianoni tragédia óta eltelt száz évből az elmúlt évtized volt a legsikeresebb a nemzetpolitika tekintetében is.
– mondta hozzátéve: a küzdelemben segítenünk kell egymást.
Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke arról beszélt, hogy a szervezetnek az 1996-os megalakulásától kezdve kiemelten fontos kiállni a határon inneni és a határon túli magyarok jogaiért, hiszen a nemzet egységét kívánják a jövőben is építeni. Mint mondta, aktívan részt vesznek az egyesület munkájában, és a céljuk az, hogy a jövőben közösen, sokkal nagyobb erővel végezzék ezt a feladatot.
Illés Boglárka kiemelte, bízik abban, hogy a nemzetpolitika területén 2010 óta elért eredményeket sikerül gyarapítani, és ehhez nélkülözhetetlen, hogy egy nemzeti kormány vezesse az országot 2022 után is.
Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnöke közölte: az ernyőszervezet, amely harminc kárpát-medencei és magyarországi ifjúsági szervezetet tömörít magába, új kampányt indít annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt a 2022-es magyarországi országgyűlési választásokon, és minél többen mondjanak nemet „a szavazóurnáknál azokra a politikusokra, akik a határon túli magyarok ellen hangolják a közéletet”.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
szóljon hozzá!