„Ez egy nagyon veszélyes nap Amerika számára”. Utolsó szakaszába ért a Trump elleni büntetőtárgyalás New Yorkban

Archív felvétel •  Fotó: Fehér Ház/Facebook

Archív felvétel

Fotó: Fehér Ház/Facebook

A védőügyvéd, majd az ügyész zárszavával folytatódott New Yorkban a Donald Trump ellen indult büntetőeljárás, amelyben akár a héten meghozhatja döntését az esküdtszék.

MTI

2024. május 29., 08:272024. május 29., 08:27

Todd Blanche, a volt elnök ügyvédje záróbeszédében arra hívta fel az esküdtek figyelmét, hogy véleménye szerint az április közepén indult bírósági tárgyaláson az ügyészség és tanúi nem tudták alátámasztani a bűncselekmény tényét, amivel védencét megvádolták, erre bizonyítékkal nem tudtak szolgálni.

Joshua Steinglass, a manhattani kerületi ügyészség ügyésze ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy „bizonyítékhegyeket” tártak az esküdtek elé.

Donald Trumpot, a manhattani ügyész, Alvin Bragg 34 rendbeli bűncselekménnyel, üzleti iratok meghamisításával vádolta meg.

A demokrata párti színekben dolgozó ügyész szerint Donald Trump korábbi ügyvédje a hallgatási pénz kifizetését jogi költségként tüntette fel, amivel további, választáshoz kapcsolódó törvénytelenséget próbált elleplezni, és mindez a volt elnök tudtával történt.

A vádban szereplő cselekmény 2016-ban történt, az elnökválasztási kampány során.

korábban írtuk

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik
A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik

New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.

Donald Trump, a volt elnök és egyelőre nem hivatalos republikánus elnökjelölt kedden a záróbeszédek elhangzása előtt, a bírósági tárgyalást megelőzően adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy

„ez egy nagyon veszélyes nap Amerika számára”, amihez hozzátette, hogy Joe Biden miatt áll a bíróság előtt, aki fegyverként használja fel hatalmát, az országot pedig politikájával tönkreteszi.

A Fehér Ház kedden azt jelezte, hogy Joe Biden elnök amint az esküdtszék kimondja ítéletét, nyilatkozatot tesz majd politikai ellenfelének büntetőügyével kapcsolatban.

A bíróság tervezett menetrendje szerint szerdai tárgyalási napon az ügyészi és ügyvédi záróbeszédeket követően a bíró iránymutatást ad az esküdtszék tagjai számára, hogy milyen elveket követve kell meghozniuk döntésüket. A bíró ebben utalhat arra, hogy mely bizonyítékokat vegyenek figyelembe, melyeket mellőzzenek.

korábban írtuk

Trump is tanúskodott a rágalmazás miatt ellene indított perben; szabadságvesztésre ítélték egy korábbi munkatársát
Trump is tanúskodott a rágalmazás miatt ellene indított perben; szabadságvesztésre ítélték egy korábbi munkatársát

Donald Trump is tanúskodott abban a perben csütörtökön New Yorkban, amelyet E. Jean Carroll újságíró indított ellene rágalmazás miatt.

Az esküdtek akár már csütörtökön is döntést hozhatnak. A bűnösség megállapításához, valamint az ártatlanság kimondásához is egyhangúságra van szükség.

Amennyiben a 12 esküdt nem tud ugyanarra véleményre jutni, akkor az határozatképtelen esküdtszéket jelent, és az ügy újratárgyalásához vezethet. Az újratárgyalási szándékot az ügyészségnek kell bejelentenie.

korábban írtuk

Pandora szelencéjének kinyitása? Donald Trump is részt vett az elnöki immunitásáról tartott bírósági meghallgatáson
Pandora szelencéjének kinyitása? Donald Trump is részt vett az elnöki immunitásáról tartott bírósági meghallgatáson

„Pandora szelencéjének” kinyitását jelentené egy volt amerikai elnököt hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni – érveltek kedden Donald Trump ügyvédei a washingtoni szövetségi fellebbezési bíróságon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán