Fotó: Facebook/Kevin McCarthy
Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet.
2023. július 26., 10:282023. július 26., 10:28
Kevin McCarthy kedden a törvényhozás épületében újságírók előtt kijelentette, hogy a képviselőházi bizottság folytatja vizsgálatát az elnök családjához érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban, aminek a végére kell érni, és ez az „eltávolítási eljárás (impeachment inquiry) szintjére emelkedhet”.
A politikus először hétfőn egy televízióinterjúban említette meg az eljárás lehetőségét a jelenleg zajló kongresszusi vizsgálattal összefüggésben, amikor úgy fogalmazott, hogy „csak az információ útját követik”.
Jaime Harrison, a Demokrata Párt vezető testülete, a Demokrata Nemzeti Bizottság (Democratic National Committee) elnöke a képviselőházi elnök szavaira úgy reagált, hogy a „Képviselőház igazi elnöke Donald Trump, és bebizonyosodott, hogy a képviselőházi többség is csak a 2024-es választási kampány egy meghosszabbított karja”.
Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője keddi sajtótájékoztatóján annyit mondott az elnök elleni esetleges eltávolítási eljárásra irányuló kérdésre, hogy „politikai elterelés”, ami nem élvezi az emberek, de a képviselőházi republikánusok többségének támogatását sem.
A Kongresszus alsóháza, a Képviselőház republikánus vezetésű felügyeleti bizottsága jövő hétfőn az elnök családja elleni feltételezésekről zárt ajtók mögött hallgatja meg Devon Archert, Hunter Biden, korábbi üzlettársát.
Chuck Grassley republikánus szenátor a múlt héten nyilvánosságra hozott egy, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) birtokában lévő feljegyzést egy informátor állítólagos bejelentéséről, ami szerint a jelenlegi elnök megvesztegetési pénzt fogadott el attól az ukrán energiacégtől, a Burismától, amelynek igazgatótanácsában fia Hunter Biden is tag volt.
Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.
Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.
Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.
A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.
Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)