Fotó: Kínai külügyminisztérium
Béketárgyalásokra szólított fel az ukrajnai konfliktusban kedden Pekingben, az Országos Népi Gyűlés éves ülése alkalmából adott nyilatkozatában Csin Kang kínai külügyminiszter.
2023. március 07., 10:072023. március 07., 10:07
„Minden fél legitim biztonsági érdekeit tiszteletben kell tartani” – hangoztatta a miniszter.
„Ez teljességgel elfogadhatatlan” – nyomatékosította. Az Egyesült Államok és más nyugati országok az elmúlt hetekben többször kilátásba helyezték, hogy büntetőintézkedésekkel sújtják Kínát, ha fegyvert szállít Oroszországnak.
Kína februárban mutatta be javaslatát az ukrajnai háborúval kapcsolatban, melyben az állt, hogy az országok szuverenitását tiszteletben kell tartani, véget kell vetni a hidegháborús mentalitásnak, fegyverszünetre van szükség, és vissza kell térni a béketárgyalásokhoz. A javaslat nem szólította fel Oroszországot, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából.
„Amire most szükség van, az a nyugalom, a józan ész és a párbeszéd” – magyarázta a kínai külügyminiszter.
„Amint lehet, meg kell kezdeni a béketárgyalási folyamatot, és tiszteletben kell tartani minden fél legitim biztonsági aggodalmait” – mondta a kínai külügyminiszter. Csin szerint két lehetőség van: vagy megszűnik az ellenségeskedés és helyreáll a béke, vagy még több olajat öntenek a tűzre, és a konfliktus kiszélesedik és ellenőrizhetetlenné válik.
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
szóljon hozzá!